
Fotó: Veres Nándor
A Hargita Megyei Törvényszék rendelkezésünkre bocsátotta a Dan Tanasă vezette Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) két, decemberben benyújtott keresetének másolatát, amelyekben a csíkszeredai városháza homlokzatára kitűzött székely és városzászló, illetve a Szabadság téren felállított nagyméretű székely zászló eltávolítását kérik.
2016. január 07., 10:592016. január 07., 10:59
A törvényszékhez benyújtott keresetek szóhasználata szerint a „Székely Nemzeti Tanács székely zászlóként is ismert” lobogóját törvénytelenül állították fel közterületen, a csíkszeredai Szabadság téren, és ugyanez vonatkozik a városháza homlokzatára kitűzött hasonló zászlóra, illetve a két „piros csíkos fehér zászlóra” is, amely Csíkszereda zászlaja.
A panaszos megjegyzi, tavaly október 27-én, illetve november 3-án írásban jelezték ezt a polgármesteri hivatalnak, kérve eltávolításukat, de elutasító választ kaptak. „Antal Attila polgármesteri feladatokkal megbízott alpolgármester arra hivatkozott, hogy a közterületen elhelyezett zászló egy, 2013-ban kiadott építkezési engedély alapján került oda” – írja a dokumentum a Szabadság téri zászlóval kapcsolatban. A városházi zászlókat érintően ugyanakkor a 2001. évi 1157-es kormányhatározatra és a 2015. évi 141-es törvényre hivatkozik a hivatal elutasító válasza – derül ki.
A panaszos egyesület ugyanerre a kormányhatározatra, illetve az 1994. évi 75-ös törvényre alapozza azt az indoklását, amely szerint a zászlók kitűzése törvénytelen – kiemelve, hogy más országok lobogóit csak román zászlóval együtt, hivatalos látogatások, ünnepségek, nemzetközi fesztiválok alkalmával szabad kitűzni. A kereset értelmezése szerint az intézményekre kötelező kitenni Románia zászlaját, és ki lehet függeszteni az Európa Tanács lobogóját (ez a zászló megegyezik az Európai Unió lobogójával). „Romániában egyetlen személy vagy szervezet arra vonatkozó joga sem ismert, hogy középületre tűzzön ki egy általa elfogadott, sajátos jelképet hordozó zászlót” – olvasható a dokumentumban. A kereset úgy értékeli, egy ilyen zászló középületre vagy közterületre való kitűzése „az entitás hivatalos létezésének hamis látszatát kelti, és azt, hogy ez a romániai helyi hatóságokhoz tartozik”. A „két piros csíkos fehér zászlóval” kapcsolatban megjegyzi, ezt nem törvényesen fogadták el, így kitűzése törvénytelen.
A kereset precedenst is említ, a Kovászna Megyei Törvényszéknek a Brassói Ítélőtábla által 2014-ben megerősített ítéletét, amelynek értelmében Kézdivásárhely főteréről, illetve a városházáról kellett eltávolítani a székely zászlót. A csíkszeredai polgármester elleni kereseteket tavaly decemberben iktatták a Hargita Megyei Törvényszéken, tárgyalási időpontot még nem tűztek ki.
Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.
Szombaton tartják Csíkszeredában az Ezer Székely Leány Napját. A hagyományőrző rendezvényt a Székely Népviselet Napja előzi meg, a szervezők pedig több forgalomkorlátozásra és biztonsági előírásokra hívják fel a figyelmet.
A pozsonyi csata 1119. évfordulójára megemlékező ünnepséget tartanak pénteken 17 órától Csíkcsomortánban, a Kárpátok Őre emlékműnél.
Lezárult a közbeszerzési eljárás a Büdösfürdőre tervezett víz- és csatornahálózat kivitelezése érdekében a Csíkszentkirályhoz tartozó területet illetően. A munkálatok elkezdéséhez viszont a finanszírozás is szükséges.
Nem tétlenkedett a gyimesközéploki önkormányzat: mindössze három nappal azt követően, hogy egy áradás miatt megszűnt a Jávárdi-vízesés, sikerült visszaterelni a zuhatagot tápláló patakot a régi medrébe.
Jubileumok, nemzetközi fellépők, a lant kiemelt szerepe és generációkat összekötő mesterkurzusok várják a közönséget július 6–12. között a 46. Csíkszeredai Régizene Fesztiválon.
A rágcsálók szaporodásának megfékezése érdekében Csíkszereda Polgármesteri Hivatala közterületi irtást rendelt el.
Anyagi kárral és látványos rendőrségi intézkedéssel járó közlekedési baleset történt szerdán délután Csíkszeredában. Egy szekér hajtója és utasai a baleset után agresszíven viselkedtek, így a rendőrség különleges egységének közbelépésére is szükség volt.
Rovarirtást végeznek Csíkszereda teljes közterületén, csütörtökön este.
A gyermekeket érő digitális hatásokról, a túlzott képernyőhasználat következményeiről és a tudatos eszközhasználat fontosságáról tart előadást Pöltl Ákos családbiztonsági szakértő június 25-én, csütörtökön 17 órától a Csíki Moziban.
szóljon hozzá!