
Fotó: Veres Nándor
Várhatóan még az idén befejezik a csíkszentdomokosi kultúrotthon felújítását. Jelenleg a belső munkálatokkal párhuzamosan az épület homlokzati részén vakolnak és festenek. Érdekesség, hogy a napokban előkerült a község tizenkét évvel ezelőtti címere is.
2013. augusztus 21., 18:572013. augusztus 21., 18:57
2013. augusztus 21., 19:402013. augusztus 21., 19:40
Tavaly ősszel fogtak neki a kultúrház felújításának, a munkálatok elhúzódtak a tetőszerkezet erősen rossz állapota és a gombásodás miatt – tudtuk meg Karda Róberttől. Csíkszentdomokos alpolgármestere elmondta, a tetőzetet gyakorlatilag újjá kellett építeni, annyira gyenge volt a szerkezete, hogy félő volt beomlik. A gombásodás miatt ugyanakkor mindent szét kellett szedni, csak a falak maradtak meg, az érintett felületeket pedig szakszerűen lekezelték.
„Olyan kultúrházat képzeltünk el, mely megfelel a mai elvárásoknak” – magyarázta Karda, ezért úgy tervezték, a nagyteremben visszaállítják az amfiteátrumot a csíkszeredai Transzilvánia moziból elhozott, és felújított ülésekkel, mellette pedig kialakítottak egy nagyobb méretű próbatermet is, mely öltözőnek is használható. Ebből nyílik egy zuhanyzóval is ellátott illemhelyiség, amelyet a színpadról is meg lehet közelíteni. „A színpad a régi helyén marad, ha lehetőségünk lesz, korszerű technikával látjuk majd el” – osztotta meg elképzeléseiket az alpolgármester.
A kultúrház előcsarnokában is kialakítanak két illemhelyiséget, ezen kívül még két kisebb öltöző is helyet kap az épületben. Kint a külső vakolással, festéssel elkészültek, csupán az utcafronton dolgoznak még, az épület homlokzatán pedig a napokban a falu tizenkét évvel ezelőtti címerét fedezte fel egy munkás. „Felmerült a kérdés, hogy megtartsuk-e, de ez azért nem lenne jó, mert azóta módosult a címer egy újabb motívummal, és az új címernek elindítottuk a hivatalos elfogadtatását is” – magyarázta Karda. A község múzeumának, könyvtárának és internetklubjának is otthon adó kultúrház épületét az 1960-as években építették. Felújítása több mint 500 ezer lejből valósul meg.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Nem hoznak létre közös víz- és csatornaszolgáltató céget a Gyimes-völgyi községek, inkább a regionális szolgáltatót, a Harvíz Rt.- t bízzák meg a kiépült hálózatok üzemeltetésével. Túl sok lett volna a kiadás, ezért döntöttek így.
Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak szombatra virradóan a csíkszeredaiak. A nagyvadat a városközpont közelében található Szív utcában látták.
Leszerelték az állványokat a csíksomlyói kegytemplom homlokzatáról, a 2024 óta tartó külső felújítással többségében elkészültek. Hátramaradtak azonban még kisebb munkálatok, és van, amit majd csak tavasszal tudnak befejezni.
Külsőleg megfelelő állapotban van már a csíkszentkirályi tanuszoda, amelynek belső felszereltségét, berendezéseit kell elkészíteni a továbbiakban. Ha a munka megfelelő ütemben folytatódik, jövőben meg is lehet nyitni a létesítményt.
Csíkszereda központi lakóövezetében láttak medvét csütörtökre virradóan, három lakó is hívta emiatt a 112-t. A hatóságok végül a Hajnal utcából hajtották el a nagyvadat. Idén eddig két településre járó medvét kellett kilőni.
Folyamatban van a közbeszerzési eljárás a csíkszeredai Nagymező utcában tervezett járda- és kerékpárút-építés kivitelezése érdekében. A beruházáshoz az Anghel Saligny programtól várja a támogatást az önkormányzat.
Immunizálták veszettség ellen a felcsíki állatállománynak a kórokozóra fogékony részét. Ez azonban még néhány hétig nem jelent megnyugtató megoldást a veszettség terjedésére, és ezt a legújabb esetek is igazolják.
Hamarosan befejezik annak a közel kétszáz kamerának a felszerelését, amelyek a csíkszeredai forgalomfigyelő-rendszernek a részét fogják képezni. Felügyeletükre 24 órás diszpécserszolgálatot is létrehoznak.
Az új hulladékgazdálkodási rendszer decemberi bevezetésével az illegális szemétlerakás növekedésétől tartanak a csíkszeredai lakószövetségek. A helyi rendőrség kamerákkal és járőrözéssel próbálja megelőzni és visszaszorítani a szabálytalanságokat.
szóljon hozzá!