Zajlanak a Csaba királyfi rockopera próbái

•  Fotó: Gecse Noémi

Fotó: Gecse Noémi

A csíksomlyói Hármashalom oltárnál elkezdődtek szerdán a Csaba királyfi székely rockopera díszbemutatójának próbái. Az előadás augusztus 15-én, Nagyboldogasszony ünnepén este fél kilenctől kezdődik a csíksomlyói nyeregben.

Péter Beáta

2015. augusztus 12., 11:412015. augusztus 12., 11:41

Itt vannak már az énekesek, a táncosok, érkeznek a lovasok, péntekre pedig a statisztákat is várják a díszbemutató helyszínére, Csíksomlyóra. „Hétfőn este átbeszéltük a szereplőkkel, valamint a Hajdú táncegyüttes és a püspökladányi Kenderkóc táncegyüttes tagjaival, hogy az előző bemutatóhoz képest milyen változtatásokat kell eszközöljünk. Itt nagyobb a színpad, nagyobb a tér, bizonyos dolgokat másképp kell csinálni” – magyarázta G. Nagy Ilián, a mű szerzője és rendezője a Csíki Hírlapnak próba közben a két Somlyó közti nyeregben. Míg délelőtt csak az énekesekkel, este a táncosokkal közösen zajlott a próba. Szerdán érkeznek meg a lovasok, akik szintén részesei az előadásnak, kezdik szerelni a hangosítást, világosítást. A főpróbát péntek este tartják.

Az előadásban Székelyföldről – köztük többen Csíkból – és Magyarországról származó énekesek, több magyarországi és székelyföldi táncegyüttes közel négyszáz táncosa szerepel, valamint több mint háromszáz statiszta érkezik a Gyimesekből. „Gyerekek és felnőttek fognak bevonulni csángó viseletben egyházi zászlókkal, egyik oldalról Bodó György gyimesközéploki plébános fogja vezetni őket, másik oldalról pedig a gyimesközéploki polgármester. Velük kezdődik a darab, amint éneklik a Boldogasszony anyánk kezdetű himnuszt” – avatott be a részletekbe a rendező.

Amint arról korábban beszámoltunk, a mű alkotói Orbán Viktornak, Magyarország miniszterelnökének és Klaus Johannis román államfőnek is díszmeghívót küldtek. „Orbán Viktornak Tusnádon adtuk át a meghívót, Klaus Johannisnak Kelemen Hunor juttatta el. A magyar miniszterelnök úrtól kaptunk egy levelet, amelyben sok sikert kíván a darabhoz, de mivel külföldi útja van, nem tud itt lenni” – tudtuk meg G. Nagy Iliántól. Jelen lesz viszont a rendezvény magyarországi fővédnöke, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, aki – a rendező elmondása szerint – fel is szólal az előadás előtt. A rendezvény erdélyi fővédnöke Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda volt polgármestere.

A mű alkotói a visszajelzések alapján nagyon sok nézőre számítanak, tudomásuk szerint több erdélyi és magyarországi településről is különbuszok indulnak az eseményre.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Közeleg az Ezer Székely Leány Napja, forgalomkorlátozásokra figyelmeztetnek a szervezők

Szombaton tartják Csíkszeredában az Ezer Székely Leány Napját. A hagyományőrző rendezvényt a Székely Népviselet Napja előzi meg, a szervezők pedig több forgalomkorlátozásra és biztonsági előírásokra hívják fel a figyelmet.

Közeleg az Ezer Székely Leány Napja, forgalomkorlátozásokra figyelmeztetnek a szervezők
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A pozsonyi csata hőseire emlékeznek Csíkcsomortánban

A pozsonyi csata 1119. évfordulójára megemlékező ünnepséget tartanak pénteken 17 órától Csíkcsomortánban, a Kárpátok Őre emlékműnél.

A pozsonyi csata hőseire emlékeznek Csíkcsomortánban
2026. június 29., hétfő

Kivitelező lesz, de támogatás is kell a büdösfürdői beruházáshoz

Lezárult a közbeszerzési eljárás a Büdösfürdőre tervezett víz- és csatornahálózat kivitelezése érdekében a Csíkszentkirályhoz tartozó területet illetően. A munkálatok elkezdéséhez viszont a finanszírozás is szükséges.

Kivitelező lesz, de támogatás is kell a büdösfürdői beruházáshoz
2026. június 26., péntek

Jávárdi-vízesés: a természet elvette, az emberek visszaadták – videó

Nem tétlenkedett a gyimesközéploki önkormányzat: mindössze három nappal azt követően, hogy egy áradás miatt megszűnt a Jávárdi-vízesés, sikerült visszaterelni a zuhatagot tápláló patakot a régi medrébe.

Jávárdi-vízesés: a természet elvette, az emberek visszaadták – videó
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Főszerepben a lant: jubileumokkal és nemzetközi vendégekkel érkezik a Régizene Fesztivál

Jubileumok, nemzetközi fellépők, a lant kiemelt szerepe és generációkat összekötő mesterkurzusok várják a közönséget július 6–12. között a 46. Csíkszeredai Régizene Fesztiválon.

Főszerepben a lant: jubileumokkal és nemzetközi vendégekkel érkezik a Régizene Fesztivál
2026. június 25., csütörtök

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában

A rágcsálók szaporodásának megfékezése érdekében Csíkszereda Polgármesteri Hivatala közterületi irtást rendelt el.

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában
Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában
2026. június 25., csütörtök

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában

2026. június 24., szerda

Ittas szekérhajtó okozott balesetet Csíkszeredában, a maszkosok bevetésére is szükség volt – videóval

Anyagi kárral és látványos rendőrségi intézkedéssel járó közlekedési baleset történt szerdán délután Csíkszeredában. Egy szekér hajtója és utasai a baleset után agresszíven viselkedtek, így a rendőrség különleges egységének közbelépésére is szükség volt.

Ittas szekérhajtó okozott balesetet Csíkszeredában, a maszkosok bevetésére is szükség volt – videóval
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Rovarirtás lesz Csíkszeredában

Rovarirtást végeznek Csíkszereda teljes közterületén, csütörtökön este.

Rovarirtás lesz Csíkszeredában
Rovarirtás lesz Csíkszeredában
2026. június 24., szerda

Rovarirtás lesz Csíkszeredában

2026. június 23., kedd

A digitális világ veszélyeiről tart előadást Csíkszeredában Pöltl Ákos

A gyermekeket érő digitális hatásokról, a túlzott képernyőhasználat következményeiről és a tudatos eszközhasználat fontosságáról tart előadást Pöltl Ákos családbiztonsági szakértő június 25-én, csütörtökön 17 órától a Csíki Moziban.

A digitális világ veszélyeiről tart előadást Csíkszeredában Pöltl Ákos
2026. június 23., kedd

Újabb beruházás készül el nemsokára Csíkszentkirályon

A végleges körforgalom elkészülte után egy újabb fontos beruházás közeledik a befejezéshez Csíkszentkirály községben.

Újabb beruházás készül el nemsokára Csíkszentkirályon
Hirdetés