
Átadták szerdán a csíkszeredai kórház intenzív osztályának négy, felújított kórtermét. Még hátravan a szellőztető rendszer beszerelése, illetve a kórház harmadik szintjén a műtők kialakítása. Az illetékesek remélik, még a tél beállta előtt sikerül teljesen befejezni a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház felújítását.
2015. június 24., 17:242015. június 24., 17:24
2015. június 24., 17:252015. június 24., 17:25
Sajtótájékoztatón számoltak be szerdán a megyeszékhely kórházában 2012 óta zajló felújítási munkálatok folyamatáról. Demeter Ferenc, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház menedzsere úgy fogalmazott, jó úton haladnak, még akkor is, ha apró léptekkel. Mint megtudtuk, visszaköltözött régi helyére az intenzív terápia osztály, ami a felújítási munkálatok ideje alatt a kardiológia osztályon működött. Arról korábban írtunk, hogy az akkori szűkös körülmények miatt nem hosszabbította meg az intenzív osztály 2014 végén lejárt működési engedélyét a Hargita Megyei Népegészségügyi Igazgatóság. Demeter szerint most már megfelelnek minden előírásnak, így meg fogják kapni a működési engedélyt. Egyelőre az intenzív osztályra tervezett hat kórteremből négyet újítottak fel, illetve a hozzá tartozó kiszolgáló helyiségeket, ezek átadásának apropóján hívták össze a sajtó képviselőit. Borboly Csaba, Hargita Megye Önkormányzatának elnöke arról beszélt, hogy sikerült megtalálni azt a munkamódszert, amellyel lehetett folytatni a beruházást, és most már a kórház munkaközössége is hisz abban, hogy a célt meg tudják valósítani.
Zsombori László, a Hargita Megyei Önkormányzat beruházási osztályának vezérigazgatója elmondta, a következő lépés az osztály további két kórtermének korszerűsítése, illetve közbeszerzés alatt van a ventilációs rendszer beszerelése is. „Reméljük, egy hónapon belül meglesz a nyertes pályázó, és onnantól fogva három hónapon belül be tudják szerelni a szellőztető-csőrendszert. Ezután még két hónapra lesz szükség a harmadik szint kialakításához” – sorolta a teendőket. Erre a szintre tíz műtőt terveznek. A kórházban korábban öt műtőben végeztek operációkat. A vezérigazgató ugyanakkor a munkálatok idejére türelmet kér a kórház munkatársaitól, az orvosoktól. „Remélem, hogy még a tél beállta előtt sikerül teljesen befejezni a kórház felújítását, úgy, ahogy megtervezték” – mondta.
Két műszerrel bővült a kórház
A sajtótájékoztatón résztvevők megtekinthették a kórházban működő, nemrég felszerelt két új orvosi készüléket: egy komputer tomográf (CT), amelyet a megyei önkormányzat finanszírozásával vásároltak meg, és egy újgenerációs mágneses rezonancia (MRI) készüléket. A komputer tomográf működését egy szakorvos mutatta be, miközben élőben követhető volt, hogyan zajlik egy CT-vizsgálat. A számítógépre kivetített képeken láthatók az esetleges kóros elváltozások. Ugyancsak nemrégiben kezdte el üzemeltetni egy magáncég a kórház épületében az újgenerációs mágneses rezonancia (MRI) készüléket. Ennek a műszernek a bemutatásakor megtudtuk, hosszú várakozási lista alakult ki, szeptemberben van leghamarabb szabad időpont az egészségügyi pénztár által fedezett vizsgálathoz. Tekintettel arra, hogy a csíkszeredai kórházzal szerződésben állnak, így a sürgősségi esetekben is vállalni tudják a vizsgálatok elvégzését. Ezzel párhuzamosan azonnal fogadni tudják azokat is, akik készpénzzel fizetnek. Egy vizsgálat 450-700 lejbe kerülhet.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!