Világháborús megemlékezéseket tartanak Csíkszéken

Az Úz-völgyében pénteken, szombaton pedig Gyimesbükkön tartanak világháborús megemlékezést. Péntek délben 12 órától tartják az Úz-völgyi megemlékezést, a szentmisén Csintalan László csíkdelnei plébános prédikál és koncelebrál – tudtuk meg Vakaria Béla csíkszentmártoni plébánostól.

Dobos László

2016. augusztus 25., 17:132016. augusztus 25., 17:13

2016. augusztus 25., 17:142016. augusztus 25., 17:14

Idén 22. alkalommal szervezik meg a hagyományos ünnepséget az úzi sírkertben, amely a csíkiak és háromszékiek összefogása révén zarándokhellyé vált. Úz-völgye egyházilag Csíkszentmártonhoz tartozik, és a festői szépségű vidéken fekvő település fontos történelmi eseményeknek volt helyszíne 1848-ban, illetve az első és a második világháborúban. Az Úz-völgyében található hősök temetője, illetve az 1917-ben épített hadi kápolna Csíkszentmártonból a Rugát-tetőn át közelíthető meg, de el lehet jutni ide a Kászonokból, illetve nagy kerülővel a Bákó megyei Dormánfalva (Dărmănești) felől.

Győztes csatára emlékeznek

Győztes második világháborús csatára emlékeznek holnap a gyimesbükki Bilibók-tetőn. Az ezeréves határ közelében, 72 évvel ezelőtt, 1944. szeptember 1-jén a 4. Székely Határőrezred – Deáky Béla zászlós vezette csapata – visszafoglalta az oroszoktól a Keleti-Kárpátok egyik stratégiai magaslatát, a Bilibók-tetőt.

A 2006-ban itt felállított emlékkőnél szombaton, augusztus 27-án délben 12 órakor celebrál szentmisét Salamon József gyimesbükki plébános. Az emlékművet a második világháborúban a Bilibók-tetőn harcoló csíkszeredai Orbán Ferenc készítette. Az emlékhelyet a volt gyimesi határállomáshoz közeli Petki-pataka mentén haladva, majd jobbra eltérve, illetve a Kotumáci-templomtól induló turistaösvényen is meg lehet közelíteni – feljutni gyalogosan közel két óra alatt lehet.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Amikor bezár a gyár, egy közösség is veszít

A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.

Amikor bezár a gyár, egy közösség is veszít
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton

Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton
2026. október 16., péntek

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani

Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani
2026. október 15., csütörtök

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget

Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott

Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott
2026. október 14., szerda

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
2026. október 13., kedd

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este

Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este
2026. október 11., vasárnap

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat

Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat
2026. október 11., vasárnap

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn

Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn
Hirdetés