Városon elegendő a szakképzett tanár, vidéken viszont akadnak gondok

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Hargita megyében leginkább magyar nyelv és irodalom, illetve matematika szakos pedagógusokra lenne szükség. A megyében dolgozó közel ötezer pedagógusból 136 már nyugállományba vonulása után tért vissza a katedrára, 80 pedig szakképzetlen.

Molnár Rajmond

2016. február 26., 12:122016. február 26., 12:12

Bár vannak iskolák Hargita megyében, ahol szakképzetlen vagy szakképzett, de már nyugdíjas tanárok oktatnak bizonyos tantárgyakat, nem beszélhetünk nagymértékű pedagógushiányról. Viszont lehetne jobb is a helyzet e téren – ismerte el megkeresésünkre Waczel Ferenc, a megyei tanfelügyelőség humán erőforrásért felelős tanfelügyelője. Az idei tanévben a megyében dolgozó közel ötezer pedagógusból 136 már nyugdíjazott, 80 pedig szakképzetlen. Waczel elmondása szerint, ha egy tanintézetben az a helyzet lép fel, hogy tanév elején valamelyik tantárgyból versenyvizsga által nem kerül pedagógus, annak a tantárgynak az oktatását egy nyugdíjazott tanár is megkaphatja. De ha úgy sem foglalják el az állást, akkor újabb versenyvizsgát szerveznek az állások betöltésére, amelyre már szakképzetlen oktatók is jelentkezhetnek.

„Több fiatal pedagógusra lenne szükség”

A tanfelügyelőség illetékese rámutatott, hogy a kimutatások szerint főképp matematikából, illetve magyar nyelv és irodalom tantárgyakból  vannak gondok a pedagógusi állások betöltésekor. Mint hangsúlyozta, az lenne a megfelelő helyzet, ha túljelentkezés volna, de az imént említett tantárgyak oktatására nincs túljelentkezés. „Több fiatalra lenne szükség. A matematika szakos tanárok az utóbbi időben már kezdtek nyugdíjba vonulni, ahogy az idősebb generáció megy el, hova tovább több állás üresedik meg” – jegyezte meg Waczel.

Az RMPSZ orvosolná a problémát

Burus Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) elnökét is megkerestük. Elmondása szerint a pedagógushiány egy általános probléma, amely országos szinten jelen van. Hargita megyében leginkább a magyar nyelv és irodalom, a matematika, a fizika, a kémia és a biológia szakos tanárokból van kevesebb a kelleténél. Tapasztalatai szerint a városi tanintézetek általában megfelelő számú és jól képzett pedagógusi állománnyal rendelkeznek, inkább a végeken lévő vidéki iskolákra jellemző ez probléma. Azt is megtudtuk, hogy az RMPSZ a pedagógushiány orvoslására informatikai hálózatot szeretne létrehozni, amelyben országos szinten nyilvántartanák az állástalan – magyar nyelvű oktatásban érdekelt – pedagógusokat is. Emellett idéntől állásbörzéket is szerveznének kimondottan tanároknak.

Sapientia mint segítség

Kíváncsiak voltunk arra is, hogy a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Csíkszeredai Kara mennyire segített a térség pedagógusállományának ún. feltöltésében. Burus ezzel kapcsolatban megjegyezte, az utóbbi időben valóban észlelhető, hogy a felsőoktatási intézmény nagyban segített, például azzal, hogy román és angol szakos tanárokat képzett, akik közül sokan Székelyföldön helyezkedtek el.

Makó Zoltánt, az egyetem csíkszeredai dékánját is megkerestük. „Valóban nálunk a román-angol szak azért jött létre 2002-ben, hogy a helyi román szakos tanárhiányt olyan pedagógusokkal oldják meg, akik ismerik a magyar nyelvet, a gyerekek anyanyelvét” – fejtette ki a dékán. Mint hangsúlyozta, kapcsolatban állnak a megyei tanfelügyelőséggel, és részt vesznek  a felmerülő problémák – mint például a pedagógushiány – orvoslásának kidolgozásában is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
Hirdetés