Városnapokra készül Csíkszereda

A hagyományokhoz illeszkedő kínálattal készültek az idei Csíkszeredai Városnapokra – így jellemezte Antal Attila alpolgármester a négynapos rendezvénysorozat programját, amelyet csütörtökön mutattak be a városházán.

Barabás Hajnal

2015. július 23., 20:092015. július 23., 20:09

2015. július 23., 22:332015. július 23., 22:33

Július 30.– augusztus 2. között a Szabadság téri színpadon olyan együttesek lépnek majd fel, mint a Kiscsillag vagy a Compact Disco, az Origo-színpadon pedig főként helyi zenekarokkal ismerkedhet meg a közönség.

„Tizenegy évvel ezelőtt úgy döntöttünk az akkori kollégáimmal, akik sajnos most nem részei a csapatnak teljes egészében, hogy a Csíkszeredai Városnapokat egy városünnepnek határozzuk meg, ahol megpróbáljuk megmutatni a város szebbik arcát önmagunknak és a vendégeknek. Hangsúlyt helyeztünk idén is arra, hogy értékeinket felmutassuk” – foglalta össze a városnapok lényegét Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere. Éppen ezért arra törekedtek, hogy idén is a városnapok szervezésébe partnerként vonják be a helyi alkotókat, akik értéket teremtenek nemcsak a művészet, hanem más szolgáltatások terén is. Példaként említette, hogy többek között autómodell-versenyt is fognak tartani a rendezvénysorozat részeként. A tavalyi városnapokhoz hasonlóan július 30. – augusztus 2. között bekapcsolják a nyüzsgésbe a Szabadság tér mellett a Majláth Gusztáv Károly teret, a promenádot, a Petőfi Sándor utcát, a Mikó-várt és a központi parkot is. A városnapok megszervezésére 300 ezer lej van előirányozva, ebből 250 ezer lejt az önkormányzat költségvetéséből fedeznek, 50 ezer lejt pedig támogatásból.

A Csíkszeredai Városnapok részletes programját az ablakos hirdetőtáblákban, a sajtóban, illetve szórólapokon teszik közzé, olvasható a város honlapján, illetve az esemény Facebook-oldalán is követhetik az érdeklődők. Bár a programok már csütörtökön megkezdődnek az önkormányzati labdarúgótornával, a hivatalos megnyitót pénteken tartják az ünnepélyes zászlófelvonással, ekkor mutatkozik be először szabad téren a Siculum Band Fúvószenekar. A négynapos rendezvény ideje alatt ugyanakkor az Authelp Egyesület végez jótékonysági gyűjtést.

Ezúttal is a Szabadság téren állítják fel a nagyszínpadot, ahol pénteken este fellép a Role, a Pankastic, a Kistehén és a Compact Disco. Szombaton a Bagossy Brothers Company, a Kiscsillag, valamint a Trupa Compact szórakoztatja majd a közönséget. Vasárnap a Kosz Szilveszter Gyermek- és Ifjúsági Néptáncfesztivál, a Defender, Szabó Balázs Bandája és a Balkán Fanatik lép színpadra. Az utolsó koncert után nem maradhat el a megszokott tűzijáték sem a városnapok zárásaként. Az Origo-színpadot a Petőfi Sándor utcában állítják fel, itt a helyi zenekarok kaptak lehetőséget a bemutatkozásra, ismertségük növelésére. A sajtótájékoztatón elhangzott, a szervezők korábbi felhívására, miszerint jelentkezzenek helyi zenekarok fellépőnek, sokan érdeklődtek, és egy zenekart sem utasítottak vissza. Többek között zenélni fog a Nobody Elses, a Dirty Job, a Crisis Band és az L.S.D. együttes.

Pityókafesztivál
Tizenötödik alkalommal szervezik meg jövő szombaton a központi parkban a nagyon népszerű pityókafesztivált. Itt is számos népzenei együttes gondoskodik majd a jó hangulatról. Megtudtuk, hogy a főzőversenyre még július 25-ig várják a csapatok nevezését a szervezők.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés