
Fotó: Barabás Ákos
A dohányzási szabályok szigorítása óta egyes helyeken forgalomkiesés tapasztalható, máshol továbbra is állandó a vendégek száma – számoltak be a csíkszeredai helyiségek tulajdonosai.
2016. április 21., 11:362016. április 21., 11:36
Jelentős forgalomcsökkenés tapasztalható a jogszabály bevezetése óta – ismerte el érdeklődésünkre a csíkszeredai Grand Caffé és Gösser Pub&Pizza tulajdonosa. Hozzátette, főképp az ital- és a kávéforgalmon érződik a bevételkiesés. „Egyelőre vagy a bejárat elé vagy a nyári szezon előtt létrehozott ideiglenes teraszra vonulnak ki a vendégek cigarettázni. Mivel nem tudnak bent dohányozni, sokan kevesebbet is fogyasztanak” – mondta. Megjegyezte azt is, hogy a cigistop óta vannak napok, amikor rengetek kisgyerekes vendégük van, ez a füstmentes térnek köszönhető.
„Sem vendég sem forgalomkiesést nem éreztünk eddig, pedig tartottam tőle” – számolt be Kánya Imre, a Petőfi Kávéház társtulajdonosa. Megjegyezte, úgy látja, hogy az oda járó vendégeiknek csökkent a dohányzási kedvük, mivel terasz hiányában fárasztó lehet többször is kimenni a bejárat elé cigarettázni. Ez május 1-jétől változik, ugyanis akkor teraszt létesítenek. Kánya is úgy tapasztalta, hogy megnőtt a kisgyerekes vendégeik száma.
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karán üzemelő büfének felére csökkent a vendégforgalma a cigarettastop bevezetése óta – közölte érdeklődésünkre a helyiség elárusítónője. Ugyanakkor ez a bevételre is érvényes – fűzte hozzá. Mivel a büfének nincs teraszhelyisége, az egyetemisták kénytelenek kivonulni az egyetem hátsó udvarán kialakított „füstölgő” részre vagy az épület elé dohányozni, így jóval kevesebb időt töltenek a büfében.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
szóljon hozzá!