
Fotó: Veres Nándor
A csíkszeredai lakcímmel rendelkező gazdák esetében, az előző évek gyakorlatához képest idéntől változott az egységes mezőgazdasági támogatás kérelmezésének folyamata.
2016. április 04., 11:302016. április 04., 11:30
Újdonság, hogy idén már nem levélben értesítik a csíkszeredai gazdákat a kérelem-összeállítás időpontjáról. Emiatt az érintett mezőgazdálkodók ezzel kapcsolatban munkanapokon 13-14 óra között a 0752-332 868-as telefonszámon egyeztethetnek időpontot a csíkszeredai önkormányzatnál. Továbbá fontos tudni, hogy egyelőre csak a növénytermesztőket tudják fogadni az APIA-nál, az állattenyésztéssel is foglalkozóknak még várniuk kell az igényléssel.
Első körben a 15 hektárnál kisebb területen gazdálkodók kérelmeit fogadják, így az annál nagyobb területtel rendelkezők a későbbiekben jelentkezzenek – foglalta össze a Hargita Megyei Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) városi gazdákkal foglalkozó munkatársa.
Mint ismeretes, az egységes kérelmek letéti időszaka március első napjaiban indult és május 15-éig tart. Ezt követően további 25 naptári nap áll majd a gazdák rendelkezésére, hogy napi egyszázalékos késedelmi kamat ellenében letegyék igényléseiket. Ahhoz, hogy a várt 26 ezer gazdától a határidő lejárta előtt el tudják venni a kérelmeket, fontos, hogy az érintettek tartsák magukat az önkormányzatokhoz szóló előzetes programáláshoz, és azt követően minél korábban jelentkezzenek az APIA-nál.
Noha jó ütemben dolgozik az építő és egy hónapon belül várhatóan befejezi a munkát, az ősszel kezdődő tanévben még nem tud gyermekeket fogadni a Csíkszentsimonban épülő bölcsőde. Számos tennivaló van még addig.
Kevesebb vérveszteség, kisebb megterhelés és pontosabb beavatkozások – alig néhány héttel a Da Vinci-robot üzembe helyezése után már rendszeresen alkalmazzák a rendszert a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban.
Az Ezer Székely Leány Napja biztonságos lebonyolítása érdekében ideiglenes útlezárásokra kell számítani július 4-én, szombaton Csíkszeredában.
Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.
Szombaton tartják Csíkszeredában az Ezer Székely Leány Napját. A hagyományőrző rendezvényt a Székely Népviselet Napja előzi meg, a szervezők pedig több forgalomkorlátozásra és biztonsági előírásokra hívják fel a figyelmet.
A pozsonyi csata 1119. évfordulójára megemlékező ünnepséget tartanak pénteken 17 órától Csíkcsomortánban, a Kárpátok Őre emlékműnél.
Lezárult a közbeszerzési eljárás a Büdösfürdőre tervezett víz- és csatornahálózat kivitelezése érdekében a Csíkszentkirályhoz tartozó területet illetően. A munkálatok elkezdéséhez viszont a finanszírozás is szükséges.
Nem tétlenkedett a gyimesközéploki önkormányzat: mindössze három nappal azt követően, hogy egy áradás miatt megszűnt a Jávárdi-vízesés, sikerült visszaterelni a zuhatagot tápláló patakot a régi medrébe.
Jubileumok, nemzetközi fellépők, a lant kiemelt szerepe és generációkat összekötő mesterkurzusok várják a közönséget július 6–12. között a 46. Csíkszeredai Régizene Fesztiválon.
A rágcsálók szaporodásának megfékezése érdekében Csíkszereda Polgármesteri Hivatala közterületi irtást rendelt el.
szóljon hozzá!