Korrupció a börtönben címmel adott ki közleményt kedden a Hargita Megyei Ügyészség. A dokumentum szerint a csíkszeredai börtön vezető tisztségét ellátó egyik főbiztosa ellen emeltek vádat befolyással üzérkedés miatt.
2016. július 12., 16:342016. július 12., 16:34
Az ügyészség szerint a vezető beosztású főtiszt, C. A. elfogadta egy fogvatartott, K. J. ajánlatát, az utóbbi azt kérte: a főbiztos járjon közbe, hogy a feketehalmi börtönben raboskodó elítélt könnyebb feltételek között tölthesse le a büntetését.
A két évvel ezelőtti ügyben most állították össze a vádiratot és megtették a vádemelést – derül ki a közleményből. C. A. ellen befolyással üzérkedés, K. J. ellen megvesztegetés, az ügyletben közvetítő T. L. K. ellen pedig megvesztegetésben való bűnrészesség a vád.
A dokumentum kitér arra, hogy a vádlottak a jogerős ítéletig nem tekinthetők bűnösnek, arról viszont nem esik szó, hogy amennyiben bármit is elfogadott a főtiszt, akkor milyen értékű anyagi javakat kapott.
A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.
Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.
Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.
Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.
Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.
Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.
Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.
szóljon hozzá!