Hazaérkezett a hét elején a Hargita Nemzeti Székely Együttes a dél-koreai Jeosuban tartott világkiállításról. Pozitív élményekkel feltöltődve számoltak be szerdán a múlt héten átélt nagyszerű eseményekről.
2012. augusztus 15., 17:492012. augusztus 15., 17:49
2012. augusztus 15., 18:292012. augusztus 15., 18:29
András Mihály, az együttes igazgatója kifejtette: ismét sikerült a néptáncokkal meghódítani a világot. „A világot a keblünkre öleltük, és a világ is a keblére ölelt minket” – emelte ki. A legnagyobb katarzist mindegyikük számára az jelentette, hogy felléphettek az ENSZ pavilonjában, ahol Európa kultúráját képviselték. Teljesen szabad kezet kaptak... „Életünkben először léphettünk fel egy ilyen helyen úgy, hogy egyáltalán nem éreztették velünk, hogy romániai magyarok vagyunk” – számolt be meghatódva.
Különben – ahogy megtudtuk tőle – ez a fellépés, mint ahogy sok más szereplésük, nem volt betervezve. Egyszerűen néhány nappal a szereplés előtt a szervezők jelezték, hogy szeretnék, ha az együttes képviselné kulturális szempontból Európát. Ötperces műsoridőt szabtak meg számukra, a román pavilon vezetősége pedig nem szólt bele abba, hogy mivel lépnek fel. Maguk közt maradva, először a küküllőmenti táncok bemutatását javasolták, végül a mezőségi táncok mellett döntöttek, hogy képviseljék a multikulturalitást, mivelhogy az utóbbiak a magyar kultúrán kívül a románból, sőt egy csipetnyit a cigány és talán a szász tánckultúrából is magukba foglalnak. A programban pedig nem mezőségi táncokként, hanem szamosmentiként tüntették fel az előadást, mivel a világkiállítás a vízről szólt, és így próbálták érzékeltetni, hogy gyakorta az egyes folyók mentén jönnek létre az azonos kulturális jegyeket hordozó néprajzi tájegységek.
A világkiállításon való részvételük hasonlított a két évvel ezelőtt Sanghajban rendezetthez: napi tíz-húsz fellépés és az előadások után közönségtáncoltatások. A forgásba bevont készséges látogatók, nézők pedig szintén kimondhatatlan örömöt szereztek a csapatnak.
Ahogy Füleki Zoltán aligazgatótól megtudtuk, ha nem tartottak volna össze, ha nem egy csapatot alkotnak, akkor egyszerűen nem tudtak volna eleget tenni a vállalt fellépéseknek. Ahogy András Mihálytól megtudtuk, olyan felajánlást is kaptak a pavilon szervezőitől, hogy két részre kellene osztani a tánckart, mert a nagy hőségben és magas páratartalmú levegőn nagyon nehéz volt helytállni. Mégis közösen vállaltak fel mindet, éppen ezért történhetett, hogy nemcsak az ENSZ-napi műsorra kaptak meghívást, hanem a nemzetközi sajtó ünnepségén is felléphettek. Ott küküllőmenti táncokkal szerepeltek, sőt az előadás utáni közös táncba sikerült bevonni a világkiállítás vezetőjét is.
A dél-koreaiak annyiban különböztek a kínaiaktól, hogy sokkal optimistábbak voltak, és egész családostul, a gyerekekkel együtt kapcsolódtak be a közös táncokba. Az együttes igazgatója megjegyezte: példát kellene venni róluk, hogy mennyire össze tudják hangolni az épített környezetet a természetivel, a tereiket úgy rendezik át, hogy minden fát megóvnak. Gyengék a termőföldjeik, de melegházakban és gondos, teraszos földműveléssel mindent megtermesztenek maguknak.
Ahogy Korodi Attila parlamenti képviselőtől megtudtuk, ezúttal szélsőséges, nacionalista hangok (legalábbis eddig) nem hangzottak el az együttes szereplésével kapcsolatosan, mint ahogy a sanghaji kiutazással kapcsolatosan történt ezelőtt két évvel. Csak a pozitív hírek érkeztek Romániába (különben ezt le is „ellenőrizhetik” a román pavilon honlapján, a royeosu2012.ro portálon – a szerk.) Sőt, amint kifejtette, Nagy Ferdinándot ismét kinevezték a román pavilon biztosának, így valószínűleg három év múlva, immár ötödszörre, a Milánói Világkiállításon is ott lehet a Hargita együttes.
szóljon hozzá!