Utolsó soros ülését tartotta pénteken a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület. Többek között elfogadták a Márton Áron Gimnázium főgimnáziumi besorolásához szükséges szakvéleményezést, illetve a régi Vigadó épületére meghosszabbították egy évvel a Syrinx Kft.-vel kötött bérleti szerződést.
2014. december 20., 18:032014. december 20., 18:03
Tizennyolc határozattervezetről döntött pénteken, az idei év utolsó soros ülésén a csíkszeredai önkormányzati testület. A képviselők azt követően, hogy együttműködési szerződést hagytak jóvá a Hargita Megyei Mozgássérültek Egyesületével, valamint a Hobby Kisállattartók Egyesületével, további határozattervezeteket szavaztak meg. Jóváhagyták a a Syrinx Kft.-vel kötött bérleti szerződés egy éves meghosszabbításáról szóló tervezetét: Syrinx Kft. korábban a mozivállalattól bérelte a régi Vigadó épületét, az ingatlant 2010-ben kapta meg a város. „Amíg nem kezdődnek meg a felújítási munkálatok az épületben, addig úgy döntöttünk, hogy meghosszabbítjuk a céggel a bérleti szerződést” – magyarázta Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere. Az önkormányzat a Vigadó épületének felújítására a Norvég Alaphoz pályázott, egyelőre eredménytelenül.
A csíkszeredai Márton Áron Gimnázium főgimnáziumi besorolásért fordul a tanügyminisztériumhoz, ugyanis a minisztérium módosította a kritériumrendszerét. „A Márton Áron Gimnáziumban észrevették, hogy megfelelnek minden kritériumnak, így elindították az eljárást. A kérésükhöz többek között mellékelniük kell a helyi önkormányzat szakvéleményezését is. Ezt fogadta pénteken el a testület” – tudtuk meg Antaltól.
Füleki Zoltán önkormányzati képviselő vasárnap délután négy órára a Szabadság térre invitálta a testületet, ahol az 1989-es forradalom hőseire emlékeznek. Tőke Ervin önkormányzati képviselő szintén vasárnap este hat órára a Mikó-vár mellé téli napfordulós máglyagyújtásra hívta a testület tagjait. Hétfőn délelőtt 10 óra 30 perctől Müller László sírjánál a Szentlélek utcai temetőben tartanak megemlékezést, amelyre Antal Attila hívta meg az egybegyűlteket.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!