Útfelújítás egymillió euróból

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Közel egymillió euró áll a csíkdánfalvi önkormányzat rendelkezésére, hogy jövő augusztusig felújítsa a Libán felé vezető, tíz kilométer hosszú erdei utat. Az uniós pályázati pénzből nemsokára befejezik az útfelület burkolását és az útszakaszon lévő három híd felújítását is. A tervek szerint jövőre csak a három kilométernyi beton vízelvezető árok kialakítása marad.

Szabó Kamilla-Mária

2014. november 12., 18:392014. november 12., 18:39

2014. november 12., 18:492014. november 12., 18:49

A Libán felé vezető, tíz kilométer hosszú makadámút felújításához idén júniusban fogtak hozzá Csíkdánfalván. A közel egymillió euró értékű beruházás megvalósításáért 2010-ben pályázott a helyi önkormányzat, azonban – szerződéshosszabbítást követően – csak idén nyáron tudtak hozzáfogni az uniós pénz elköltéséhez – tudtuk meg Bőjte Csongor Ernőtől. Csíkdánfalva polgármestere elmondta, a felújítás alatt álló erdei út Dánfalvát – az Ördög-tó érintésével – Libánnal kötné össze. Pályázati pénzből még 2008-ban felújítottak a falu határától hét kilométernyi mezei utat, a mostani munkálat annak folytatásában zajlik.

Jövőben árkot betonoznak

A munkálatokat jövő augusztusig kell befejezni, az elöljáró szerint ennek a határidőnek a betartása nem jelent majd gondot. Eddig megerősítették az út alapját és felújították az útfelületet szinte a teljes szakaszon. Nemsokára befejezik egy meglévő átkelő felújítását és két híd megépítését is. Jövőre csupán az átereszek és három kilométernyi beton vízelvezető árok kialakítása marad. Bőjte megjegyezte, akár idén is megöntethették volna a sáncot, azonban a tél közeledte miatt inkább megvárják a tavaszt, hogy a beton megfelelőképpen megköthessen.

Rövidebb útvonal

Reményeik szerint nemcsak az erdőtulajdonosok közlekedését segíti majd a kiépített, felújított út, hanem hozzájárul a turistaforgalom növekedéséhez is. Ugyanis ezáltal könnyebben megközelíthető lesz az Ördög-tó elnevezésű tőzegláp, emellett pedig rövidebb – hozzávetőleg 25 km-es – útvonalat jelenthet a Libán felé tartóknak. Az elöljáró hozzátette, a 10 kilométeren kívül további közel egy kilométernyi, felújításra szoruló útszakasz Gyergyóújfalu adminisztratív területéhez tartozik, így azon nem dolgozhatnak. Viszont számítanak arra, hogy a gyergyóújfalusi önkormányzat is felújítja a hozzá tartozó részt legalább annyira, hogy személygépjárművel is járható legyen.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés