
Fotó: Veres Nándor
Ünnepi hangversenyt tart a Csíki Kamarazenekar a sepsiszentgyörgyi Georgius Kamarazenekar közreműködésével vasárnap 19 órától a csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Házában.
2016. március 10., 19:442016. március 10., 19:44
Javában zajlanak a próbák a vasárnapi ünnepi hangversenyre. Amint azt Werner Gábor budapesti karmestertől megtudtuk, kétféle zenei tematikája van a hangversenynek: az első részben bécsi klasszikusokat játszanak, a másodikban pedig magyar műveket. „A bécsi klasszikusok apropója az volt, hogy egy fiatal fagottművész jön el szólistának a hangversenyünkre. Mohai Bálint – aki jelenleg a budapesti Állami Magyar Operaháznak a szólófagottosa – játszik egy Mozart fagottversenyt, és ehhez kerestem olyan darabokat, amelyek a bécsi klasszika idejéből és a korai romantikus időszakból valók, így egy Beethoven-nyitányt játszunk” – magyarázta a karmester. Elmondta, az István a király című nyitányt Beethoven magyar megrendelésre komponálta. Hallható lesz továbbá Franz Schubert Rosamunda darabja és Wolfgang Amadeus Mozart B-dúr fagottversenye.
A műsor második felében Doppler Ferenc fuvolára és zenekarra komponált Magyar fantázia című darabja hangzik el, Farkas Ferenc Mátrai táncok című alkotását is előadják. Ez felvidéki néptáncokból tevődik össze, van benne legényes, egy leánytánc és a végén egy cigánycsárdás. „S hogy legyenek népszerű darabok is, amit mindenki ismer, játszunk Brahms Magyar táncaiból és a legvégén Liszt Második magyar rapszódiáját, ami azt hiszem, hogy mindenkinek a fülében van, és egy közismert darab. Az igazán erdélyi vonatkozása a magyar műsornak Bartók Magyar képeiből elhangzik természetesen az Este a székelyeknél és az Ürögi kanásztánc” – sorolta Werner.
Noha jó ütemben dolgozik az építő és egy hónapon belül várhatóan befejezi a munkát, az ősszel kezdődő tanévben még nem tud gyermekeket fogadni a Csíkszentsimonban épülő bölcsőde. Számos tennivaló van még addig.
Kevesebb vérveszteség, kisebb megterhelés és pontosabb beavatkozások – alig néhány héttel a Da Vinci-robot üzembe helyezése után már rendszeresen alkalmazzák a rendszert a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban.
Az Ezer Székely Leány Napja biztonságos lebonyolítása érdekében ideiglenes útlezárásokra kell számítani július 4-én, szombaton Csíkszeredában.
Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.
Szombaton tartják Csíkszeredában az Ezer Székely Leány Napját. A hagyományőrző rendezvényt a Székely Népviselet Napja előzi meg, a szervezők pedig több forgalomkorlátozásra és biztonsági előírásokra hívják fel a figyelmet.
A pozsonyi csata 1119. évfordulójára megemlékező ünnepséget tartanak pénteken 17 órától Csíkcsomortánban, a Kárpátok Őre emlékműnél.
Lezárult a közbeszerzési eljárás a Büdösfürdőre tervezett víz- és csatornahálózat kivitelezése érdekében a Csíkszentkirályhoz tartozó területet illetően. A munkálatok elkezdéséhez viszont a finanszírozás is szükséges.
Nem tétlenkedett a gyimesközéploki önkormányzat: mindössze három nappal azt követően, hogy egy áradás miatt megszűnt a Jávárdi-vízesés, sikerült visszaterelni a zuhatagot tápláló patakot a régi medrébe.
Jubileumok, nemzetközi fellépők, a lant kiemelt szerepe és generációkat összekötő mesterkurzusok várják a közönséget július 6–12. között a 46. Csíkszeredai Régizene Fesztiválon.
A rágcsálók szaporodásának megfékezése érdekében Csíkszereda Polgármesteri Hivatala közterületi irtást rendelt el.
szóljon hozzá!