
Fotó: Veres Nándor
Jelenlegi épületének negyed évszázadát ünnepelte pénteken a csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskola. Az eseményt az Erőss Zsolt Sportarénában tartották, amelyen az iskola tanulói, egykori és jelenlegi munkatársai mellett számos hozzátartozó is ünnepelt.
2016. április 23., 17:362016. április 23., 17:36
2016. április 23., 19:472016. április 23., 19:47
Forró Gerda Mária iskolaigazgató az elmúlt huszonöt év rövid történeti áttekintését követően köszönetet mondott az iskola jelenlegi és volt munkatársainak, illetve a szülői közösségnek a befektetett munkáért, amely révén a kezdetektől máig fennmaradhatott a tanintézet. „Azt kívánom, hogy a fejlődéssel járó körülményekhez továbbra is gyorsan és rugalmasan alkalmazkodjunk, megőrizzük mindazt, amit ápolni és továbbvinni kötelességünk. Isten éltessen drága iskolánk” – mondta el az igazgató.
Füleki Zoltán, Csíkszereda alpolgármestere az iskolai fontosságáról és társadalmi szerepéről osztott meg gondolatokat, ezt követően pedig megköszönte a végigdolgozott évtizedeket a tanintézet pedagógusainak és munkatársainak.
Ehhez a huszonöt évhez sok évtized munkája kellett – fogalmazott beszédében Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda volt polgármestere, aki a jelenlegi tanitézmény elődjében tanult. „Arra kérem a Fennvalót, hogy a jelenlegi és volt pedagógusoknak adjon erőt és egészséget, hogy még sokáig szolgálják eme intézményt, közösségünket, a székely és a magyar oktatás ügyét” – mondta Ráduly.
A beszédek után György Imre római katolikus segédlelkész és Szatmári Ingrid református lelkész mondottak áldást, ezt követően a tanulók is bemutatkoztak: néptánc- és talajtorna bemutatóval színesítetve az ünnepséget.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
szóljon hozzá!