
Fotó: Veres Nándor
Újra régi pompájában áll a hat éve elmozdított országzászló-emlékmű Csíksomlyón. Az alkotás új helyszínéül a Szent István Kollégiummal szembeni területet választották. Kétnyelvű tábla is állni fog rajta, ennek felszerelése még hátravan. Ugyanakkor egyelőre még nem lehet tudni, hogy az emlékművet mikor, milyen ünnephez kapcsolódóan avatják majd fel.
2016. szeptember 04., 22:032016. szeptember 04., 22:03
„Az volt a feladatunk, hogy úgy állítsuk vissza, ahogy volt. És ez megtörtént. Az emlékműtalapzat, most olyan állapotban van, mint lebontás előtt, leszámítva az új köntöst” – válaszolta megkeresésünkre Böjte Mihály, a csíksomlyói ferences rendház főnöke. Az 1940-ben állított országzászló-emlékművet ugyanis a csíksomlyói kolostor udvaráról 2010-ben bontották le az akkori területrendezéskor. A területnek liturgikus szerepe van, a körmenetek alkalmával pedig a tömegnek helyre van szüksége,ezért döntöttek a bontás mellett – magyarázta a területrendezés szükségességét a rendházfőnök.
A mostani csíksomlyói ferences közösség számára a visszaállítás egy olyan „örökség” volt, amelynek a megoldása egy váltás után maradt rájuk. „A buktatók ellenére a közös szándék és kitartó munka eredménye, hogy az emlékművet visszaállíthattuk” – osztotta meg a ferences szerzetes. Az eredeti helyétől eltérően a Szent István Kollégiummal szemben állították fel, a kolostor tulajdonában lévő területen. Ez a hely valamikor kerítésen belül volt, de lebontották, és beljebb költöztették a pünkösdi búcsús zarándokok könnyebb közlekedése érdekében. „Ennek a területnek a tulajdonjogi bizonyítása hosszú folyamat volt, mindamellett, hogy minden szükséges irattal rendelkeztünk. Továbbá az emlékmű helyreállításához több hivatali és adminisztrációs szélmalomharcot kellett megvívnunk, illetve a szükséges anyagi forrásokat is elő kellett teremtenünk” – sorolta a nehézségeket a rendház vezetője. Úgy értékelte, hogy a csíkiak, somlyóiak és az ide zarándoklók számára a talapzatnak erős szimbólum értéke van. „Többen kifejezték szándékukat, hogy szeretnék viszont látni az emlékművet. Mi ennek az óhajnak tettünk eleget”.
Az alkotás terveit Tövissi Zsolt csíkszeredai tervező készítette, ennek megfelelően történt a kivitelezés. A munkálatokat a Margaréta-Szépségház Kft. végezte. „Velük dolgoztunk a Hármashalom-oltár javításánál is, így már volt tapasztalatunk az együttműködésben, ezért esett rájuk a választásunk” – magyarázta. Hozzátette: nem volt könnyű feladatuk, mert az emlékmű elemei már régebb elkészültek, és nekik egy folyamatba kellett beállniuk. Az új talapzat 3,30 x 3,85 méter területű és 2,33 méter magas. A talapzatból kiemelkedő kúp 75 cm, erre helyezték a Hármashalom részt, amely 62 cm, és az apostoli keresztet, amelynek magassága 126 cm.
Megtudtuk, hogy egy kétnyelvű táblát is kihelyeznek az emlékműre. Eredetileg a következő szöveget tervezték ráírni: „A csíksomlyói kegytemplom előtti parkban állították fel 1940-ben. Az Ezer Székely Leány Találkozó gyülekezési helye volt a felvonulások betiltásáig. 2010-ben lebontotta, 2016-ban újraállította a csíksomlyói ferences rendház\". Azonban meglehet, hogy a szövegen módosítaniuk kell, ugyanis kutatásokra alapozva felhívták a ferencesek figyelmét, hogy a tartalma nem teljesen fedi a valóságot. Az emlékmű visszaállítását augusztusban fejezték be. „A felavatás dátumát nem tűztük ki. Az már önmagában öröm és elégtétel, hogy a visszaállítás megtörtént. Az előttünk álló idő mutatja majd meg, hogy milyen ünnep hozza el a felavatás lehetőségét. Mi nem akarunk ehhez egy mesterséges alkalmat kreálni” – fogalmazott Böjte Mihály.
Mikor állították?
A Csíki Néplap korabeli tudósítása szerint 1940. november 17-én leplezték le az országzászlót és az emlékoszlopot Csíksomlyón a kegytemplom előtt, amelyet két hónappal Észak-Erdély visszacsatolása után a Székely Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Egyesülete honvéd műszaki alakulatok segítségével állítottak fel.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
szóljon hozzá!