
Fotó: Thomas Campean
A kismamák számára jelentős változás történt nemrégiben a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház újszülöttosztályán: a kórházban való tartózkodás ideje alatt ők maguk gondozhatják kisbabáikat, és otthonról is vihetnek be számukra babaruhákat.
2016. szeptember 06., 13:072016. szeptember 06., 13:07
Noha régóta tervezték már a változtatást, erre most került sor – mondta el megkeresésünkre Hompoth György, a kórház szülész-nőgyógyász főorvosa. „Minden újítás egy kicsit nehéz, sokszor nehézségekbe ütközik. Van, hogy bizonyos dolgokat megszoktunk, és akkor egyszerűbb úgy csinálni, miért változtassunk, főleg ha nem életbe vágó. Szerencsére sikerült olyan döntésre jutni, hogy ez igenis fontos dolog, jó lenne bevezetni, még akkor is, ha egy bizonyos erőfeszítést igényel. Máshol évek óta már bevezették, nálunk ez most sikerült. Állandó aktualitásban volt ez a téma, beszéltünk róla, és most döntöttünk úgy, hogy kezdjük el.” A szakorvos elmondta, különösebb kiváltó oka nem volt, csupán úgy gondolják, így jobb lesz – elsősorban az anyáknak.
„Mostanáig a gyerekek pólyázva voltak, ami biztonságos, és sokkal egyszerűbb a kórházi dolgozóknak, hogy kezeljék őket. De elsősorban az a lényeges, hogy az anya szokja meg, mit kell csinálni a babával. Főként az első szülők nagyon gyakran sok újdonsággal szembesülnek, nem tudják, hogyan kell a babát gondozni. Ezeket az akadályokat hatékonyabban ki lehet küszöbölni úgy, hogy már a kórházban megpróbálják gondozni, és segítséget is kapnak, ha nem tudnak bizonyos lépéseket” – mutatott rá Hompoth. Hozzátette, az intézkedés célja, hogy a kórházi benntartózkodás minél otthonosabb legyen, és az anya segítséget is kapjon, ha szüksége van rá, ne legyen minden újdonság, amikor hazament a kórházból.
A Csíki Anyák Egyesülete által közzétett lista szerint ezentúl a kismamák az újszülötteknek a következő kellékeket, ruhákat vihetik magukkal szüléskor: 4–5 darab textilpelenka vagy minden napra 4–5 darab egyszer használatos pelenka, nedves törlőkendő, 4 darab body, 4–5 kimosott és kivasalt ingecske, 3 darab rugdalózó – igény és időjárás szerint hosszú ujjú vagy ujjatlan –, egy darab takaró, télen vékony kispaplan, újszülöttzokni, kesztyű, sapka, 2–3 darab pléd. Hazamenetelhez kardigán, pólya vagy hordozó.
A Csíki Anyák Egyesületének elnöke, Tiboldi Bea lapunknak úgy nyilatkozott, az egyesület nagy örömmel fogadta az újszülöttosztályon bevezetett újítást. „Pozitívumként értékeljük ezt a lehetőséget, ugyanúgy, mint a többi családbarát újítást a kórház területén. Fontosnak tartjuk, hogy az anyuka maga gondozhassa első perctől a kisbabáját. Az, hogy beviheti a ruhát, ő öltöztetheti, pelenkázhatja, az egyik legfontosabb első csecsemőgondozási lépés. Ez a változás nem kimondottan az egyesület érdeme, hanem minden csíki szülő nőnek az érdeme is, és egy nagy áttörés a jövőbeli anyukáknak is. Jó pár éve van egy nyitottság az újításokra a szülészet és az újszülöttosztály részéről is.”
Tiboldi Bea azt is hozzáfűzte, az egyesület is igyekszik folyamatosan rugdalózókat, bodykat és egyéb szükséges dolgokat bevinni az újszülöttosztályra, hogy minden anyuka – aki szeretne élni ezzel a lehetőséggel – már a kórházban maga pelenkázhassa és öltöztethesse a kisbabáját.
A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.
Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.
Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.
Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.
Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.
Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.
Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.
szóljon hozzá!