Újabb tanévnyitó a Sapientián: elkezdődött az Ezüst Akadémia

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Idén is hatalmas érdeklődés övezi a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Kara 50 év fölöttieknek szóló oktatási programját. Az Ezüst Akadémia második tanévét nyitották meg szerdán a csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Házában.

Molnár Rajmond

2016. október 05., 19:432016. október 05., 19:43

2016. október 05., 20:222016. október 05., 20:22

Az ünnepélyes keretek között megtartott tanévnyitón Makó Zoltán, a felsőoktatási intézmény dékánja szólalt fel elsőként. Mint mondta, az Ezüst Akadémiára jelentkező közel 600 személlyel a csíki egyetem hallgatói összlétszáma körülbelül 1400 főre tehető. „Ez annak is köszönhető, hogy a közösségünk kezdi megérezni, hogy a Sapientia az ő egyeteme is. Azért jött létre, hogy a küldetését, azaz Székelyföld fejlődését, fiataljaink itthon maradását segítse” – hangsúlyozta a dékán.

Csige Sándor Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának konzulja a következőképpen fogalmazott: „Ezüst Akadémia, ami aranyat ér. Ez a felnőttképzés lehetővé teszi az itt élő magyar közösség számára a korszerű, naprakész információk rendszerszerű megismerését. Emellett segít, hogy a résztvevők találkozzanak, véleményt cseréljenek, így közösségformáló tényezővé váljanak és maradjanak egy olyan időszakban, amikor a közéleti dolgaink iránti érdeklődés sajnos meglehetősen alacsony”. A felsőoktatási intézmény szenátusának elnöke, Kása Zoltán elmondta, hogy a program elindítása előtt álmaiban sem gondolta volna, hogy ilyen sokan vesznek majd részt rajta. Épp ezért arra törekszenek, hogy e kezdeményezést kiterjesszék mind a marosvásárhelyi, mind a kolozsvári intézményekre.

Az Ezüst Akadémia Oktatási Program a 2016-2017-es tanévben októbertől májusig biztosít minőségi kikapcsolódási és fejlődési lehetőséget az idősebbeknek. A program a tavalyi mintájára készült, azaz minden második hét szerdáján tartanak előadásokat a Sapientia EMTE csíkszeredai helyszínén: összesen 14 hatvanperces prezentációval készülnek a szervezők, amelyek végén lehetőség lesz kérdéseket feltenni és azokat megvitatni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Amikor bezár a gyár, egy közösség is veszít

A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.

Amikor bezár a gyár, egy közösség is veszít
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton

Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton
2026. október 16., péntek

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani

Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani
2026. október 15., csütörtök

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget

Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott

Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott
2026. október 14., szerda

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
2026. október 13., kedd

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este

Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este
2026. október 11., vasárnap

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat

Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat
2026. október 11., vasárnap

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn

Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn
Hirdetés