Felújított téren gyülekezhetnek a néphagyományok őrzői

A szokáshoz híven, július első szombatján Csíkszeredában és Csíksomlyón egész napos, színes program várja mindazokat, akik fontosnak tartják a székely néphagyományok ápolását. Az Ezer Székely Leány Napja népünnepélyre érkezők a felújított Szabadság téren gyülekezhetnek.

Szőcs Lóránt

2012. június 19., 15:492012. június 19., 15:49

2012. június 19., 19:122012. június 19., 19:12

A szervezők – vagyis Csíkszereda Polgármesteri Hivatala, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes és az Ezer Székely Leány Napja Alapítvány – ismét az egyházi jellegre, illetve népviseletre, a népi zenére, a néptáncra és a népi mesterségekre összpontosítanak. Az előző években kialakult forgatókönyv szerint, július 7-én reggel 8 és 9 óra között a város különböző bejáratainál gyülekeznek a népviseletbe öltözött csoportok, majd a Szabadság téren találkoznak, ahol 9.30-tól közös tánccal „tesztelik” a tér új burkolatát.

Ezt követően indul a fogatos, lovas, gyalogos seregszemle a csíksomlyói kegytemplomhoz, a 11 órától Sarlós Boldogasszony tiszteletére tartandó szentmisére. A Kis- és Nagysomlyó közötti Nyeregben, a Hármashalom oltár színpadán 13 órától 18 óráig követhetik az érdeklődők a néptánccsoportok és népdalénekesek előadásait. A néptánccsoportok mellett idén Petrás Mária népdalénekes és Kóka Rozália énekes és mesemondó lép színpadra. Ismét lesz közös tánc, megszámolják a népviseletbe öltözötteket és természetesen egy közös fotón meg is örökítik őket. Az előadások ideje alatt pedig lehetőség nyílik a környékbeli kézművesek termékeinek megtekintésére is. Az érdeklődők az egyre inkább feledésbe merülő hagyományos kézműves foglalkozásokat is kipróbálhatják, láthatják. Természetesen nem marad el a viseletmustra sem, mely során egy szakemberekből álló zsűri az eredeti népviseleteket díjazza.
 
Az Ezer Székely Leány Napja tiszteletbeli házigazdái idén a csíkszentmihályiak, ugyanis a tavaly a település összlakosságához viszonyítva innen vettek részt a legnagyobb arányban népviseletben  (pontosan a lakosság 2,98 százaléka) az ünnepségen. Ennek megfelelően ők készítik az idei legnépesebb részvétellel képviseltetett település számára a kitüntetést, vagyis a két faragott esketői széket, valamint az aranykaput is, amely alatt a megszámlálandó székely ruhások fognak áthaladni. A szervezők minden, székely népviselettel rendelkező polgárt biztatnak, hogy vegyen részt a közös ünnepségen, és jelenlétével támogassa „összetartozásunk, önazonosságunk, népi hagyományaink megőrzésének megvalósulási szándékát”.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei