
Fotó: Veres Nándor
Új építmény jelent meg az erdőben, a Kissomlyó-hegyen, ahol a víz- és csatornahálózatok építését, bővítését célzó, uniós támogatású projekt keretében nagy kapacitású víztartályt építenek.
2015. szeptember 15., 10:522015. szeptember 15., 10:52
A napokban a Kissomlyó-hegyen készülő víztartályhoz látogattunk ki, amelyet ugyan takar egy erdősáv, de közelebb érve könnyen észrevehető a változás. Az odavezető út, mivel újrakövezték és hengerelték, személyautóval is járható. A szükséges területet a Csíksomlyói Közbirtokosság biztosította a Csobotfalvával szemközti hegyoldalon, az erdei út közelében. Korábban 400 négyzetméternyi területen volt szükség a fák kivágására, és kitermelésére, ezek helyett az építkezés végeztével újakat ültet az építő.
A 2000 köbméteres kapacitású, félig földbe ásott betontartály falai már elkészültek. Mint Oláh Sándor mérnök, a Harvíz Rt. regionális víz és csatornaszolgáltató vállalat projektfelelőse tájékoztatott, hamarosan a tető is kész lesz. Ezután a tartáspróbát, a betonfelületek szigetelését, színezését, a víz- és villanyszerelést kell elvégezni, ugyanakkor klórozó és kerítés épül, parkolót is kialakítanak. Ez a tartály elsősorban Csobotfalva, Somlyó és Taploca számára biztosítja az ivóvizet, de víztartalékot is biztosít tűzvész esetére. Az uniós támogatású projekt keretében a Nagy Laji dombján, a kórház közelében levő víztartályokat is felújítják.
Oláh Sándor értékelése szerint a szépvízi víztározó és Csíkszereda közötti új szállítóvezeték építése decemberig befejeződik. „Remélhetőleg a beüzemelésnél sem lesznek előre nem látható problémák. A vártnál több gondot okozott a lefektetett vezetékek nyomáspróbája, ugyanis ha hiba történt az öntvénycsövek összeillesztésénél, több esetben is heteken át kellett keresni hogy hol történik a vízveszteség” − magyarázta a projektfelelős. Szerinte egy másik akadály előreláthatóan a Csíkszentmiklós utcáit érintő vezetéképítés lesz, mert viszonylag szűk utcák vannak, meglévő ivóvíz- és szennyvíz-vezetékekkel.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!