
Fotó: Veres Nándor
Bensőséges hangulatban zajlott péntek délután a tusnádfürdői Közösségi Házban a Kárpát-haza Galéria Boldogasszony vándortárlatának megnyitója.
2016. április 23., 19:362016. április 23., 19:36
2016. április 23., 19:542016. április 23., 19:54
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet által 2015 májusában Budapestről indított vándorkiállításnak Tusnádfürdő a tizenkettedik stációja. A kiállítás ötvenöt kortárs magyar képzőművész Szűz Mária különböző ábrázolásait mutatja be.
„Nagy tisztelete van Boldogasszonynak nálunk is, és nagy szeretettel fordulunk hozzá, akár bánatunkban, vagy akár örömünkben, amikor hálát akarunk adni neki – mutatott rá Albert Tibor, a település polgármester köszöntőbeszédében.
Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke hangsúlyozta, Mária segítsége kellett ahhoz is, hogy ez a kiállítás létrejöjjön. „Önmagában az is nagy csoda – Mária műve, – hogy 55 kortárs művész együtt állít ki. Ilyen még nem volt Magyarországon és a Kárpát-medencében. Ezt nem tudja egy intézet, még akár a Nemzetstratégiai Kutatóintézet sem megszervezni, ehhez kell Máriának a segítsége”. Beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy nemzetünk ősi és keresztény értékei mindannyiunk számára gyöngyszemek. „A pogány történetek és szent legendák, az őseink által felépített falvak, a templomok és városok megannyi gyöngyszemek, amelyek csiszolása, ápolása, átadása mindannyiunk közös feladata. Ugyanilyen gyöngyszemek a szép magyar fiúk és lányok, akikre vigyáznunk kell, hogy megmaradjanak magyarnak és így vigyázhatják majd ők nemzetünk jövőjét. Gyöngyszemek a magyar édesanyák, akik Istengyermekként világra hozzák a magyar jövőt. Kívánom, hogy a Boldogasszony kiállítás erősítsen meg bennünket ebben a küldetésünkben és ebben áldjon meg minket az Isten” – mondta el Szász.
A tárlatot megnyitó Bilibók Géza tusnádfürdői plébános kiemelte, hogy a szép számú jelenlevő az élő hit lüktetésének köszönhetően tért be a kiállításra. Az, hogy eljöttünk, személyes ügyeinket háttérbe szorítva, közösségbe kapcsolódtunk, azt jelenti, hogy hiszünk az életben, a mi sorsunkban.
A megnyitót Virágh Imre karnagy vezényletével a tusnádfürdői Kisboldogasszony egyházi kórus énekei, valamint diákok szavalatai tették még meghittebbé. A kiállítás május nyolcadikáig látogatható a tusnádfürdői Közösségi Házban.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
szóljon hozzá!