
Fotó: Veres Nándor
Az Ezer Székely Leány Napján, szombat reggel 8.30 és 9 óra között Csíkszereda bejáratainál gyülekeznek a környező településekről érkező, székely ruhába öltözött hagyományőrző csoportok, majd Csíkszereda központjába vonulnak – írják a fontos tudnivalókat tartalmazó közleményükben Csíkszereda Polgármesteri Hivatalának sajtósai.
2015. július 03., 14:422015. július 03., 14:42
2015. július 03., 14:432015. július 03., 14:43
A Szabadság téren 9.30-tól rövid ízelítőt kínálnak a közös táncból, majd indul a fogatos, lovas, gyalogos seregszemle a csíksomlyói kegytemplomhoz. A Csíki-Trans Kft. 10 órától ingyenes buszjáratokat indít a Szabadság tér Kossuth utca felőli oldaláról, annak érdekében, hogy minél többen részt vehessenek a 11 órától kezdődő, Böjte Csaba testvér által celebrált ünnepi szentmisén. Ezt követően a somlyói nyeregbe kivonuló csoportok főhajtással és a kegyelet virágainak elhelyezésével tisztelegnek a rendezvény elindítója, Domokos Pál Péter szobra előtt. A Kis- és Nagysomlyó közötti nyeregben, a Hármashalom-oltárszínpadon 13 órától hangzanak el a megnyitó- és köszöntőbeszédek, majd a hagyományőrző néptánccsoportok előadásait láthatják.
Forgalomkorlátozások
A rendezvény napján, a gyülekező pontoknál, illetve a Szabadság térre vezető felvonulási útvonalon forgalomkorlátozásra és útlezárásra kell számítani, az alábbiak szerint: 9–10.15 óra között le lesz zárva az autós forgalom előtt a Mihail Sadoveanu utca (a Postabanktól a Temesvári sugárúttal való útkereszteződésig); 9.45–10.30 óra között pedig a Kossuth Lajos utcának a Szabadság tér és Márton Áron utca közötti szakasza.
A pozsonyi csata 1119. évfordulójára megemlékező ünnepséget tartanak pénteken 17 órától Csíkcsomortánban, a Kárpátok Őre emlékműnél.
Lezárult a közbeszerzési eljárás a Büdösfürdőre tervezett víz- és csatornahálózat kivitelezése érdekében a Csíkszentkirályhoz tartozó területet illetően. A munkálatok elkezdéséhez viszont a finanszírozás is szükséges.
Nem tétlenkedett a gyimesközéploki önkormányzat: mindössze három nappal azt követően, hogy egy áradás miatt megszűnt a Jávárdi-vízesés, sikerült visszaterelni a zuhatagot tápláló patakot a régi medrébe.
Jubileumok, nemzetközi fellépők, a lant kiemelt szerepe és generációkat összekötő mesterkurzusok várják a közönséget július 6–12. között a 46. Csíkszeredai Régizene Fesztiválon.
A rágcsálók szaporodásának megfékezése érdekében Csíkszereda Polgármesteri Hivatala közterületi irtást rendelt el.
Anyagi kárral és látványos rendőrségi intézkedéssel járó közlekedési baleset történt szerdán délután Csíkszeredában. Egy szekér hajtója és utasai a baleset után agresszíven viselkedtek, így a rendőrség különleges egységének közbelépésére is szükség volt.
Rovarirtást végeznek Csíkszereda teljes közterületén, csütörtökön este.
A gyermekeket érő digitális hatásokról, a túlzott képernyőhasználat következményeiről és a tudatos eszközhasználat fontosságáról tart előadást Pöltl Ákos családbiztonsági szakértő június 25-én, csütörtökön 17 órától a Csíki Moziban.
A végleges körforgalom elkészülte után egy újabb fontos beruházás közeledik a befejezéshez Csíkszentkirály községben.
Meghaladja a 231,5 millió lejt a tervezett új csíkszeredai fertőző- és tüdőkórház beruházási értéke, miközben az eredeti becslés még csak 71 millió lej volt. Ha a kormány jóváhagyja az új összeget, a munkálatok még idén elkezdődhetnek.
szóljon hozzá!