Többen a hiányzó dokumentumok miatt bukták el az igazgatói versenyvizsgát

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Több jelölt is kifogásolja, nehezményezi az igazgatói és aligazgatói tisztségekre kiírt országos versenyvizsgán az önéletrajzok kiértékelésének módszertanát. Emiatt eddig hét csíki igazgatójelölt is elbukta a megmérettetés e szakaszát. Mivel naponta csak néhány szóbeli vizsgát szerveznek, ezért november 17-én érnek véget a szóbelik.

Molnár Rajmond

2016. október 27., 23:312016. október 27., 23:31

A szóbeli próbán minden jelentkezőnek másfél óra áll rendelkezésére: első lépésben a szakmai önéletrajzát vizsgálják meg és pontozzák, hogy milyen pedagógiai fokozatokkal, továbbképzésekkel, nyelvvizsgával rendelkezik, tagja-e valamely szakmai vagy tudományos bizottságnak, vett-e részt hazai és külföldi szakmai konferenciákon, de az is fontos lehet, hogy közölt-e cikkeket, tanulmányokat újságokban, szaklapokban. A jelöltnek legalább 35 pontot kell szereznie az 50-ből, s ha ez sikerült, akkor egy fél óra áll rendelkezésére, hogy iskolafejlesztési elképzeléseit bemutassa a bizottságnak, amelyért ugyancsak 35–50 pont között kell teljesítenie az átmenő értékelésért. Aki nem szerzi meg a 35 pontot valamelyik szakaszban, azt kizárják a versenyből.

A versenyvizsga e szakasza október 17-től november 17-ig tart, eddig azonban már hét csíki igazgatójelölt is elbukott ezen: Albert Gábor-Árpád, a tusnádi Imets Fülöp Jákó Általános Iskola igazgatója, Ambrus István, a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnázium igazgatójelöltje, Máthé Zoltán, a gyimesfelsőloki Domokos Pál Péter Általános Iskola igazgatója, Máthé Sándor, a madéfalvi Zöld Péter Általános Iskola igazgatója, Kánya László, a csíkmindszenti Nagy István Általános Iskola igazgatója, László Károly, a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskola igazgatója és Albert Ibolya, a csíkszeredai Napocska Napközi Otthonos Óvoda igazgatója. Az adatok nyilvánosak, bárki által megtekinthetők a tanfelügyelőség honlapján.

Albert Gábor-Árpád, a tusnádi Imets Fülöp Jákó Általános Iskola igazgatója kérdésünkre elmondta, az önéletrajza kiértékelésénél nem érte el a szükséges pontszámot a versenyvizsgán. Megjegyezte, olyan kitétek voltak a megvédésnél, amelyekkel nem értett egyet, olyan dolgokra nem kapott pontot, amelyekért járt volna. „Például a tizenhét éves igazgatói munkám során minden áldott esztendőben részt vettem az érettségi vizsgákon: vagy a javítóközpontban vagy a vizsgaközpontban, akár bizottsági tagként, felügyelőként, elnökként, alelnökként. Az ilyen tevékenységekre egy pontot nem adtak az önéletrajzom kiértékelése során, de ha egy megyei olimpiászon lettem volna benne egy bizottságba, arra kaptam volna pontot” – fejtette ki az intézményvezető. Hozzátette, véleménye szerint „egy normális igazgatói versenyvizsgát nem a tanév elején szerveznek meg, hanem szeptemberben kiírják és majd csak áprilisban vagy májusban bonyolítják le. Kidolgozzák rendesen a pontozási rendszerét, és közzéteszik a tematikát is, hogy miből kell készülni”. Mint mondta, ő nem is akart részt venni a versenyvizsgán, tulajdonképpen a kollégái kérésére indult, illetve mert rajta kívül senki sem kívánt megméretkezni a tanintézetben. Közölte, a mandátuma lejárta után, második félévtől visszamegy tanítani.  

Máthé Zoltán, a gyimesfelsőloki Domokos Pál Péter Általános Iskola igazgatója is az önéletrajz megvédésnél bukott el. Érdeklődésünkre elmondta, hogy személyes okok miatt nem volt ideje megfelelően felkészülni, illetve minden szükséges dokumentumot összeszedni. „Csak szeptember végén tisztázódott, hogy végül is jelentkezhetek a vizsgára. Amit tudtam, kapkodva összeszedtem, a kötelező aktákat pedig feltöltöttem a megadott internetes platformra. De nem az egészet, mivel nem volt időm mindeniket összeszedni. Ezek hiányában, amikor az önéletrajzomat pontozták, hiába voltak nálam a hiányzó iratok, nem vették figyelembe” – magyarázta Máthé. Nem tartja ezt helyesnek – mondta –, úgy kellett volna lebonyolítani a megvédést, mint bárhol máshol, azaz lehet vinni az eredeti iratot, és azt pontozzák. „Ha ez így működik nálunk, akkor sajnálom. Az egész versenyvizsga rosszul volt elgondolva, mert tanév elején az igazgatónak az lenne a kötelessége, hogy jó feltételeket biztosítson az iskolába, ne akkor foglalkozzon a felkészüléssel. Ha meg nem sikerül, akkor az megint sok fölösleges procedúrával jár. Például én visszamegyek a tanári helyemre, aki a helyemen volt, az pedig állás nélkül marad” – sorolta Máthé Zoltán. Mandátuma lejárta után ő is visszatér tanítói állásához – közölte.  

A csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskola igazgatója, László Károly is az imént említett problémával szembesült. „Az önéletrajz kiértékelésénél csak azokat a dokumentumokat értékelték, amelyeket a szükséges internetes platformra feltöltöttünk. Ebből kifolyólag ha valamit az ember nem töltött fel objektív vagy szubjektív okok miatt, akkor azt nem vették figyelembe” – nyilatkozta az igazgató. Kérdésünkre leszögezte, ha minden szükséges dokumentumot feltölt, sikerül a vizsgának e szakasza. „Naivságnak tűnhet, de az ember elvitte a lemaradt dokumentumokat teljesen fölöslegesen, mert nem értékelhették azokat. De nem szeretnék panaszkodni, ezt elfogadom, hogy a jelenlegi módszertan szerint nem sikerült a vizsgám. Ez lett az eredmény. Amíg ki vagyok nevezve, addig vezetem az iskolát és kész. Aztán meglátjuk. Ha nem neveznek ki tovább igazgatónak, visszamegyek tanítani” – szögezte le László Károly.

Görbe Péter főtanfelügyelő szerint az eddigi vizsgákon az önéletrajz megvédésénél adódott a legtöbb gond. „Adódtak esetek, ahol nem voltak elég tapasztaltak a kollégák vagy esetleg nem vettek részt elegendő képzésen, így hiányoztak az előírt dokumentumaik, és nem tudták elérni a szükséges pontszámot. Több kolléga is mondta, hogy még volna ez-az, de nem töltötték fel a honlapra. A szabály értelmében csak az értékelendő, amivel jelentkeztek” – nyilatkozta a főtanfelügyelő. Hozzátette, a minisztérium rendelkezése szerint akiket elvágtak, azokat nem lehet újra kinevezni az iskolák élére.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Amikor bezár a gyár, egy közösség is veszít

A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.

Amikor bezár a gyár, egy közösség is veszít
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton

Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton
2026. október 16., péntek

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani

Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani
2026. október 15., csütörtök

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget

Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott

Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott
2026. október 14., szerda

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
2026. október 13., kedd

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este

Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este
2026. október 11., vasárnap

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat

Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat
2026. október 11., vasárnap

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn

Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn
Hirdetés