Több mint száz patikát ellenőriztek

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Az összes megyebeli gyógyszertárat ellenőrizték a Hargita Megyei Egészségbiztosító Pénztár és a Hargita Megyei Népegészségügyi Igazgatóság munkatársai.

R. Kiss Edit

2014. december 21., 17:412014. december 21., 17:41

A Hargita Megyei Egészségbiztosító Pénztár 72 szolgáltatóval áll szerződésben a biztosítottak ingyenes és ártámogatott gyógyszerekkel való kiszolgálására. Ezek a szolgáltatók 116 gyógyszertárat működtetnek a megyében, és november folyamán mindeniket ellenőrizték – tájékoztatott Duda Tihamér, az egészségbiztosító elnök-vezérigazgatója.

Elsősorban azt vizsgálták, hogy betartják-e a patikák a szerződésbe foglalt kötelezettségeiket. Azt az előírást, miszerint a referenciaárral azonos vagy annál olcsóbb gyógyszereket tartsanak folyton készleten, 53 patika nem tartotta be teljesen, kettő esetében pedig úgy találták, hogy egyáltalán nem teljesíti ezen szerződéses feltételt. Azt az előírást, hogy szükség esetén 24, illetve 48 órán belül beszerezzék a beteg számára szükséges gyógyszert, ha az éppen nincs raktáron, minden gyógyszertár teljesíteni tudja. A munkaprogram megfelelő kifüggesztésének, a gyógyszertári ügyelet biztosításának és az ügyeletes patika elérhetősége kifüggesztésének a gyógyszertárak többsége eleget tett, 25 gyógyszertár viszont egyáltalán nem vesz részt az ügyeletezésben.

Az ellenőrzés során négy olyan patikát találtak, ahol nem volt a munkaprogram alatt végig gyógyszerész jelen, további négy gyógyszertárban pedig úgy találták, hogy nem megfelelően töltötték ki a referenciaárnál drágább gyógyszerek esetében igényelt páciensi beleegyezést. Az ellenőrzés során találtak még olyan patikát is, amelynél a gyógyszerek ára nem volt dobozonként feltüntetve. Összesen 65 gyógyszertárnál tapasztaltak eltérést a szerződéses kötelezettségektől, ezért 65 írásbeli figyelmeztetést adott ki az egészségbiztosító, amely a rendellenességek kijavítását is elrendelte.

Az átfogó ellenőrzést a Hargita Megyei Népegészségügyi Igazgatóság ellenőreivel közösen végezték. Az intézmény vezetője, Tar Gyöngyi szerint nem találtak kirívó problémákat, ezért ők is többnyire írásbeli figyelmeztetéseket osztottak ki. Ahol problémákat tapasztaltak, ott ismét le fogják ellenőrzini, hogy megoldották-e azokat – mondta Tar Gyöngyi.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 14., vasárnap

Hét év után újra teljes pompájában fogadja híveit a madéfalvi templom

Közel ezer hívő és meghívott vendég részvételével áldották meg vasárnap, hét évig tartó felújítást követően a madéfalvi Jézus Szíve-templomot. Az ünnepségen a megújult orgonát is felszentelték.

Hét év után újra teljes pompájában fogadja híveit a madéfalvi templom
Hirdetés
2026. június 12., péntek

Gazdát cserélt a csíkszeredai bevásárlóközpont

A csíkszeredai bevásárlópark felvásárlásával belép a román piacra a cseh Star Capital Finance – írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.

Gazdát cserélt a csíkszeredai bevásárlóközpont
2026. június 12., péntek

Útlezárásokra kell számítani a Hargitafürdőre vezető úton a hétvégén

Több órára lezárják szombaton és vasárnap a Tolvajos-tető és Hargitafürdő közötti útszakaszt a Hargita Hill Climb Challenge edzései és futamai miatt.

Útlezárásokra kell számítani a Hargitafürdőre vezető úton a hétvégén
2026. június 11., csütörtök

Élő műtét és jubileum: tizedik alkalommal rendezik meg a Csíkszeredai Kórháznapokat

Tizedik alkalommal rendezik meg a Csíkszeredai Kórháznapokat július 2–5. között. A jubileumi rendezvényen hazai és magyarországi szakemberek osztják meg tapasztalataikat, és a nagyközönség számára is lesznek előadások.

Élő műtét és jubileum: tizedik alkalommal rendezik meg a Csíkszeredai Kórháznapokat
Hirdetés
2026. június 11., csütörtök

Szabadtéri meccsnézéseket szerveznek Csíkszeredában

Több mint egy hónapon át, június 11. és július 19. között közösségi meccsnézést szerveznek Csíkszereda központjában.

Szabadtéri meccsnézéseket szerveznek Csíkszeredában
2026. június 11., csütörtök

Már évi 740 ezer vizsgálatot végeznek, új helyre költözött a csíkszeredai kórház laboratóriuma

Korszerűbb körülmények között, a Poliklinika első emeletén működik tovább a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház orvosi laboratóriuma, ahol helyet kaptak a mikrobiológiai laboratórium európai uniós támogatásból, újonnan vásárolt műszerei is.

Már évi 740 ezer vizsgálatot végeznek, új helyre költözött a csíkszeredai kórház laboratóriuma
2026. június 11., csütörtök

Jövőben készülhetnek az új csíkszeredai városbejárati elemek

A következő évben kezdődhet el Csíkszereda városbejáratainál az új, a városlakók tetszését elnyerő arculati elemek építése. Az ötletpályázat nyomán legjobbnak ítélt elképzelés alapján idén a műszaki terveket szeretnék elkészíttetni.

Jövőben készülhetnek az új csíkszeredai városbejárati elemek
Hirdetés
2026. június 09., kedd

Kalákában fogtak hozzá a borzsovai fürdő részbeni felújításához

Megérett a borzsovai fürdő a felújításra, ezért a Csík Metropoliszövezet Egyesület, a csíkborzsovai közbirtokosság és a szépvízi önkormányzat összefogásával kedden kalákában fogtak hozzá a részbeni rendbetételéhez.

Kalákában fogtak hozzá a borzsovai fürdő részbeni felújításához
2026. június 08., hétfő

Egymásnak ellentmondó ítéletek a Csukás-tó területének kisajátítása kapcsán

Két, egymással teljesen ellentétes ítélet született a tusnádfürdői Csukás-tó területének kisajátítása ügyében, az egyik a volt tulajdonosnak, a másik az önkormányzatnak adott igazat. Ezért egyelőre a tó jogi helyzete nem változik.

Egymásnak ellentmondó ítéletek a Csukás-tó területének kisajátítása kapcsán
2026. június 08., hétfő

Megérett a felújításra és cserére a csíkszeredai városbútorzat

Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.

Megérett a felújításra és cserére a csíkszeredai városbútorzat
Hirdetés