
Fotó: Veres Nándor
Egy olyan központ létesítésén gondolkodik a Csíki Vállalkozók Egyesülete, amely egyéni vállalkozóknak, illetve művészeknek jelentene ugródeszkát a vállalkozói világban. Az úgynevezett start up centert a csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Házában szeretnék létrehozni.
2015. február 25., 19:102015. február 25., 19:10
Szabó Károly, a Csíki Vállalkozók Egyesületének ügyvezető igazgatója, a csíkszeredai start up center létrehozásának ötletgazdája elmondta, jóval többet szeretnének, mint egy egyszerű inkubátorházat.
A start up centert a város által megvásárolt Szakszervezetek Művelődési Házának második emeletére képzelték el, amennyiben a csíkszeredai önkormányzat is partnerként áll a kezdeményezés mellé. Egy terem állna az egyéni, egyszemélyes vállalkozók rendelkezésére, akik egy térben, idegen szóval coworkerként dolgoznának egymás mellett. A szolgáltató asztalt, széket, wifit és egyéb irodai szolgáltatásokat biztosítana, azaz megteremtené az irodai infrastruktúrát számukra, továbbá rendelkezésükre állna egy közös tárgyaló, illetve egy lazításra alkalmas helyiség. Ugyanakkor a Terem.ro honlap által összefogott művészek, dizájnerek számára egy alkotóműhely is helyet kapna a start up központban.
A start up centert a Csíki Vállalkozók Egyesülete, valamint az IT Plus Klaszter működtetné. Viszonylag kevés pénzért bérelhetnének asztalt, igénybe vehetnék a közös tárgyalót és az irodai szolgáltatásokat. Továbbá több programot szeretnének szervezni, előadásokat tartani start up szakértőkkel, illetve oktatási programokat többek között arról, hogyan lehet eladni, üzleti tervet készíteni, ugyanakkor csereprogramokat is indítanának.
Csíkszeredában több mint húsz éve létesült egy inkubátorház a Hargita utca 95. szám alatt vállalkozások támogatására: 1994-ben alakult a Hargita Megyei Innovációs és Inkubációs Szövetség (Asociația Centru Harghita de Inovare și Incubare în Afaceri), amely a régi, úgynevezett alsó traktorgyár irodaházában hozta létre az inkubátorházat. Mint Kovács Mártától, a szövetség egyik alapító tagjától megtudtuk, a vállalkozások az első években kedvezményes bért, majd a harmadik év utolsó félévétől kezdve teljes bérleti díjat fizetnek a használatba vett felületért.
Jelenleg mindössze 3-4 vállalkozás bérel felületet az inkubátorházban. Az épület hasznos felülete összesen 1400 négyzetméter. „Az egyedüli korlát, ami akadálynak bizonyult az évek során, hogy az épület struktúrájából kifolyólag, statikai szempontból nem volt lehetséges, hogy nehézgépeket szereljenek fel az emeleten” – ismertette Kovács. Tőle tudjuk, hogy nemcsak kezdő vállalkozásokat támogattak, támogatnak. „Volt olyan is, aki 7-8 évet maradt az inkubátorházban, ha továbbra is fizette a teljes bérleti díjat, a három év inkubációs periódus lejárta után is maradhatott” – magyarázta Kovács.
A Hargita utcai inkubátorházban kezdte működését egy varrógépeket javító vállalkozó. Pozitív példának számít, ugyanis később sikerült saját varrodát nyitnia, amelyet 60 négyzetméteren működtetett. Kovács elmesélte, annak a vállalkozásnak annyira jól ment, hogy kinőtte az inkubátorházat, és egy más helyiségben a mai napig jól működik.
Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.
Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.
Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.
Sárga jelzésű ködriasztást adott ki a meteorológiai szolgálat szombat reggelre Hargita megye több településére. A köd helyenként jelentősen csökkenti a látótávolságot, ezért fokozott óvatosságra intik a közlekedőket.
A csíkszeredai származású Sántha Xénia is játszik a magyarországi RTL Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című tévéshow idei évadjában. A népszerű taktika-pszichológiai reality a héten indult el.
Egy 16 és egy 17 éves fiatal vesztette életét a csütörtök délutáni csíkverebesi vonatbalesetben, mindketten Tusnád községből származtak.
Noha a megszokottnál később kezdődött el Csíkszeredában az útkarbantartás, ezt az ősz végéig szeretnék folytatni, amennyiben az időjárás lehetővé teszi. Több helyszínen dolgoznak, de a Fürdő utcában tervezett munkálat jövőre marad.
szóljon hozzá!