
Fotó: Barabás Ákos
Tizenkétezer lejjel és ezerkétszáz euróval „gazdagodott” két Szépvíz községi fiatal. A pénzt egy idős helyi férfit múlt év júliusa óta zsarolva szerezték.
2017. március 02., 13:532017. március 02., 13:53
Február 24-én jelezte a 72 éves férfi a szépvízi rendőrőrsön, hogy 2016 júliusa óta a 28 éves B. M. és a szintén 28 éves B. Z. több alkalommal is pénzt követelt tőle. Azzal fenyegették őt, hogy „világgá kürtölik” az idős férfi és a zsarolók egyike közötti feltételezett szexuális kapcsolatot. A csíkszeredai ügyészség még február 24-én elrendelte, hogy az ügyet a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya vizsgálja ki.
A rendőrség megállapította, hogy a 28 éves férfi és nő több alkalommal is megfenyegette az idős férfit, aki összesen 12 ezer lejt és 1200 eurót adott át a fiataloknak. A gyanúsítottakat hétfőn 24 órás őrizetbe vették, kedden pedig előállítják őket a bíróságon, kérve előzetes letartóztatásba vételük elrendelését – közölte a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Töltik lágyított vízzel a csíkszeredai távhőrendszert, a tömbházakban pedig várhatóan jövő hét elején indul a fűtés. A szolgáltatást a lakószövetségek kérésére akár korábban is elindíthatja a Goscom Rt.
Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.
Felújítaná és új épületrésszel bővítené a csíkszeredai önkormányzat a Márton Áron utca 50. szám alatti épületet, ahol inkubátorházat alakítanának ki. A közel 17,9 millió lejes beruházás tervei elkészültek, a megvalósításra 24 hónapot irányoztak elő.
Megnyitották pénteken Karcfalván a III. Aktív Székelyföld Konferenciát, amelynek középpontjában az egészségben eltöltött hosszú élet, az aktív életmód és a közösségek szerepe áll.
Rendhagyó történelemórák, dokumentumfilm, fotókiállítás és diákprogramok is szerepelnek a Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa által szervezett emlékév rendezvényei között az 1956-os forradalom 70. évfordulóján.
Javítási munkálatok miatt szünetelni fog az áramszolgáltatás szeptember 22-én, kedden több csíkszeredai utcában.
A legmélyebbről indult, és székelyföldi viszonylatban – pláne ha nyugatra tekintünk – az egyik legmagasabb hőmérsékletet érte el Csíkszereda pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat adatai szerint.
Meghosszabbította a csíkszeredai önkormányzat a plébániával kötött bérleti szerződést a városháza ideiglenes székhelyére. Bár a hivatal év vége előtt visszaköltözne a felújított épületbe, a megállapodást biztonsági tartalékként 2027. februárig kitolták.
Rendőrségi ellenőrzést tartottak szeptember 17-én reggel Csíkszeredában a közrend és közbiztonság fenntartása, valamint az állatvédelmi előírások betartásának ellenőrzése érdekében.
Várni kell még a csíkszeredai Nagy István Művészeti Középiskola új tornatermének átadására, de van esély arra, hogy ez még ebben a tanévben megtörténjen. Jelenleg a hátramaradt munkálatok elvégzéséhez szükséges közbeszerzési eljárás előkészítése zajlik.
szóljon hozzá!