Négy hónapja indította el a csíkszeredai önkormányzat egy 3D-s filmek lejátszására alkalmas technika közbeszerzését a felújított mozi számára, ez idő alatt már két alkalommal is küldtek pontosításokat a kiírásokat ellenőrző hatóságnak, de mindmáig nem jelent meg az ajánlatkérés az elektronikus rendszerben.
2015. június 26., 10:102015. június 26., 10:10
2015. június 26., 10:102015. június 26., 10:10
Másfél éve fejezték be a régi Transzszilvánia filmszínház épületének felújítását, amelyre több mint 5 millió lejt költöttek a város költségvetéséből. A csíkszeredai önkormányzati képviselő-testülete februári ülésén egy 3D-s mozitechnika beszerzéséről döntött. Akkor Ráduly Róbert Kálmán nemrég lemondott polgármester úgy nyilatkozott, hogy az épület multifunkcionalitását tekintve olyan vetítővásznat szeretnének beszerezni, amely le- és felcsavarható. A különleges burkolattal ellátott, 10 méter szélességű vászon mellé egy vetítőgép, az audiotechnika és egy feliratvetítő megvásárlását is tervezték. Minderre 615 ezer lejt szántak. „A közbeszerzést márciusban indítottuk el, már kétszer küldtünk pontosításokat a közbeszerzési hatóság kérésére, de még nem jelentették meg ajánlatkérésünket az elektronikus rendszerben” – tájékoztatott érdeklődésünkre a jelenlegi helyzetről Antal Attila, Csíkszereda polgármesteri feladatkörökkel megbízott alpolgármestere.
Az egykoron filmszínházként működött épület előterét, nézőterét, öltözőit, irodahelyiségeit, multifunkcionális termét, tárolóhelyiségeit, műhelyét és portásszobáját kell többek között berendezni. „A bútorok és egyéb felszerelések értékét 332 ezer lejre becsültük. A megvalósíthatósági terv szerint három részben szerezzük be ezeket” – tudtuk meg Antaltól. Elsőként 262 nézőtéri széket vásároltak és szereltek fel 185 ezer lejből. A második fejezetben különböző felszerelések, mint például hirdetőpannók, szemeteskosarak, létrák, állványok, számítógépek, videoprojektorok megvásárlását tervezték, ezekre az idei költségvetésből 95 ezer lejt szántak, de mint kiderült, még nem indították el a közbeszerzést. Ezzel kapcsolatban Antal csak annyit válaszolt, hogy további döntésekre van ehhez szükség. Harmadik részben pedig többek között a bútorlapból előállítható asztalokat, szekrényeket, fogasokat készíttetnék el. „Korábbi elképzelésünk szerint a bútorokat saját erőből, az asztalosműhelyünk állítaná elő, így csak az anyagot vásárolnánk meg” – magyarázta az elöljáró.
A mozi felújított épületét Csíki Mozi néven emlegetik. „A Csíki Mozi nevet Ráduly Róbert javasolta. Ha lesz jobb javaslat, akkor még átgondoljuk, hogyan nevezzük el a létesítményt” – mondta Antal. A működtetésével kapcsolatban pedig elárulta, az volt az elképzelésük, hogy egy önfinanszírozó hivatali egységet hoznak létre, mert ilyen esetben nincs alkalmazási létszámstop. „Amíg személyzet nélkül van a létesítmény, addig működési engedélyt sem tudunk kiváltani filmszínházi tevékenység folytatására, mert ott nevesíteni kell a működtetésért felelős személyeket. Ha a moziként való működtetés láthatóan nagyon elhúzódik rajtunk kívülálló okok miatt, akkor az a személyes elképzelésem, hogy szeptembertől valamelyik meglévő kulturális közintézményünk ügykezelésébe adjuk, hogy befogadó rendezvényteremként lehessen üzemeltetni” – ismertette a létesítmény lehetséges jövőképét Antal Attila.
A pozsonyi csata 1119. évfordulójára megemlékező ünnepséget tartanak pénteken 17 órától Csíkcsomortánban, a Kárpátok Őre emlékműnél.
Lezárult a közbeszerzési eljárás a Büdösfürdőre tervezett víz- és csatornahálózat kivitelezése érdekében a Csíkszentkirályhoz tartozó területet illetően. A munkálatok elkezdéséhez viszont a finanszírozás is szükséges.
Nem tétlenkedett a gyimesközéploki önkormányzat: mindössze három nappal azt követően, hogy egy áradás miatt megszűnt a Jávárdi-vízesés, sikerült visszaterelni a zuhatagot tápláló patakot a régi medrébe.
Jubileumok, nemzetközi fellépők, a lant kiemelt szerepe és generációkat összekötő mesterkurzusok várják a közönséget július 6–12. között a 46. Csíkszeredai Régizene Fesztiválon.
A rágcsálók szaporodásának megfékezése érdekében Csíkszereda Polgármesteri Hivatala közterületi irtást rendelt el.
Anyagi kárral és látványos rendőrségi intézkedéssel járó közlekedési baleset történt szerdán délután Csíkszeredában. Egy szekér hajtója és utasai a baleset után agresszíven viselkedtek, így a rendőrség különleges egységének közbelépésére is szükség volt.
Rovarirtást végeznek Csíkszereda teljes közterületén, csütörtökön este.
A gyermekeket érő digitális hatásokról, a túlzott képernyőhasználat következményeiről és a tudatos eszközhasználat fontosságáról tart előadást Pöltl Ákos családbiztonsági szakértő június 25-én, csütörtökön 17 órától a Csíki Moziban.
A végleges körforgalom elkészülte után egy újabb fontos beruházás közeledik a befejezéshez Csíkszentkirály községben.
Meghaladja a 231,5 millió lejt a tervezett új csíkszeredai fertőző- és tüdőkórház beruházási értéke, miközben az eredeti becslés még csak 71 millió lej volt. Ha a kormány jóváhagyja az új összeget, a munkálatok még idén elkezdődhetnek.
szóljon hozzá!