Több bizonyítékot kizárnak Ráduly és Szőke ügyében

Több bizonyítékot, elsősorban lehallgatási jegyzőkönyveket kell eltávolítani a Ráduly Róbert Kálmán és Szőke Domokos elleni per anyagából, miután a Hargita Megyei Törvényszék helyt adott a vádirattal kapcsolatban az ügyvédek által benyújtott kifogásoknak.

Kovács Attila

2015. október 08., 19:562015. október 08., 19:56

Törvénytelen módon végezték a lehallgatások egy részét Csíkszereda volt polgármestere és tisztségének gyakorlásától eltiltott alpolgármestere ellen, vitathatók a nyomozás egyes szakaszai – ilyen kifogásokat hangoztattak a két vádlott ügyvédjei a szeptemberi tárgyaláson. Az ügyben háromszor elhalasztott ítélethozatal végül csütörtökön megtörtént, és ennek alapján jelentős számú bizonyíték kizárását rendelte el a bíró.

A törvényszék honlapján megjelent információk alapján a 2014-ből származó, november 13-án, szeptember 16., 18-án, augusztus 18., 25., és 26-án, május 15-én és április 23-án keltezett jegyzőkönyvekről van szó, amelyek az ügyirat harmadik és negyedik kötetében szerepelnek, és összesen több mint száz oldalt tesznek ki. A bíró ugyanakkor elutasított más kifogásokat. A vádiratot összeállító ügyésznek jeleznie kell az ügyben eljáró bírónak, hogy fenntartja vagy sem a vádemelést – olvasható a közleményben.

Az ügyész fellebbezést nyújthat be a döntés ellen a Legfelsőbb Ítélő- és Szemmítőszékhez – közölte érdeklődésünkre Ráduly Róbert Kálmán ügyvédje. Eugen Constantin Iordăchescu szerint meg kell várni az ügyész döntését, és minden attól függ, hogy mik az érdekek. „A bíró elismerte azt, amit mi állítottunk, a vádiratnak vannak hibái. Azt még nem tudjuk, mi lesz a végén” – tette hozzá. Az ügyvéd elmondta, a mostani döntés segíthet abban, hogy a bíróság korrekt és igazságos módon döntsön, és sem a vádlottak, sem az ügyész jogai ne sérüljenek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés