Rövid időn belül folytatódik a Csíkszentkirályról Büdösfürdőre vezető megyei út aszfaltozása. A nyári útkarbantartáshoz szükséges közbeszerzési eljárás még nem fejeződött be, de közel a szerződéskötés.
2015. július 20., 10:262015. július 20., 10:26
Ha a hétfői határidőig nem érkezik óvás, kedden megtörténhet a szerződés aláírása a nyertes kivitelező céggel a Büdösfürdő felé vezető, 123D jelzésű út aszfaltozásának folytatására – tudtuk meg Barti Tihamértól, a Hargita megyei önkormányzat beruházásokért felelős alelnökétől. A munkakezdési utasítás kiadását követően elkezdődik az egy kilométeres szakasz aszfaltozása, a kivitelezőnek 45 nap áll rendelkezésére a befejezéshez. A tenderfüzet, illetve az aláírandó szerződés alapján a kivitelező 5 éves garanciát vállal a munkálatokért, amelyek a vízelvezetést, a forgalombiztonsági táblák kihelyezését és a bekötőutak modernizálását is tartalmazzák – tájékoztatott az alelnök.
Az alelnök szerint mivel keretszerződésről van szó, további pénzalapok is elérhetővé
válhatnak. Jelenleg a megyei önkormányzat saját költségvetésből finanszírozza a munkálatokat, de Barti Tihamér szükségesnek tartja további kormánypénzeket is megpályázni annak érdekében, hogy a teljes 12 kilométeres szakaszt felújíthassák. Noha ezt korábban kérték, mindeddig nem kaptak kormánytámogatást a beruházásra. Borboly Csaba, a megyei önkormányzat elnöke azt mondta, a megyei önkormányzat számára a csíki térségben egyik prioritás ez az útszakasz, és remélhetőleg az év második felében a kormány részéről Hargita megye számára további támogatásokat csoportosítanak át. Illetve ha a költségvetés megengedi, Hargita Megye Tanácsa saját költségvetéséből még irányíthatnak át pénzt az ez évi munkálatok folytatására.
A korábbi összeg mellé nemrég a megyei önkormányzat további 670 ezer lejt különített el, így idén összesen 1 millió 741 ezer lejt fordítanak a büdösfürdői út aszfaltozására, ez mintegy másfél kilométeres útszakaszra elegendő. Befejezés előtt áll a nyári útkarbantartási munkálatokra kiírt közbeszerzési eljárás is, ennek keretében padkalevágást és feltöltést, sánctakarítást és -ásást, átereszek takarítását és kövezést végeznek.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!