
Fotó: Kristó Róbert
Kifogásolja Gál Zakariás szentegyházi vállalkozónak a Hargitán, a Hármaskereszt közelében fekvő Csíki Lázról kitermelt fák ügyében a napokban elhangzott kijelentéseit az egyik területtulajdonos.
2015. január 09., 11:162015. január 09., 11:16
2015. január 09., 16:082015. január 09., 16:08
A csíkszeredai Péter Imre, aki testvéreivel együtt tulajdonosa az említett részen fekvő 72 áras területnek, amelynek jó részén Gál utasítására levágták a fákat, elmondta: „Úgy érzem a cikk olvasása nyomán, hogy mi, becsületes emberek, akik a javainkat akartuk védeni, vagyunk a bűnözők, és aki valóban felelőtlenül, összejátszva az erdészeti hivatalokkal eltüntette az erdőket, fenyeget és csalónak nevez, kijelentve, hogy ő területeket vásárolt. Igenis, alávetjük magunkat az elképzelésének, amennyiben bizonyítja, hogy valóban megvásárolta a területeket” – jelentette ki Péter a vállalkozó állításaira reagálva. Gál korábbi megkeresésünkre úgy nyilatkozott, ő még 1990-91-ben megvásárolta az említett területet, és hogy kétszer akarták neki eladni.
Péter Imre hozzátette, a Csíki Láz területe húsz hektár, amelyről Gál nem tud felmutatni hivatalos okmányokat, hogy ő ott tulajdonos, nekik viszont birtoklevelük van. „És ha nem rendelkezik telekkönyvvel vagy hitelesített adásvételi szerződéssel, milyen alapon tartja magáénak a területet? – tette fel a kérdést a károsult. Péter Imre szerint hagyni kell a rendőrséget, hogy végezze a dolgát, és meg kell várni az eredményt, mert egy összetett ügyről van szó, amely nem egyik napról a másikra oldódik meg. Egy másik, nevének elhallgatását kérő tulajdonos, akinek 58 áras területét teljesen tarra vágták, Gál azon kijelentését kifogásolja, hogy ha tulajdonosok bizonyítják, hogy az ő területüről vágták ki a fákat, kártalanítja őket. „Ha ő rendelkezne birtoklevéllel, neki kellene megkeresnie minket, és bizonyítania, hogy ő a tulajdonos” – magyarázta a károsult. A Csíki Lázon 2013-ban történt tarvágás, a tulajdonosok emiatt rendőrségi feljelentést tettek, a vizsgálat folyamatban van.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!