
Fotó: Veres Nándor
Tusnádfürdő testvérvárosa lett a magyarországi Csepel, az együttműködési megállapodást a két település polgármestere kedden írta alá.
2016. november 15., 19:332016. november 15., 19:33
2016. november 15., 20:372016. november 15., 20:37
Az ünnepélynek a tusnádfürdői Ozone Szálloda adott otthont, a Tusnádfürdő Önkormányzata és Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata közötti együttműködési megállapodás aláírása az illetékesek szerint új lehetőségeket nyit meg az üdülőhely előtt.
Az eseményen Albert Tibor, Tusnádfürdő polgármestere szólt a résztvevőkhöz. „Nagyon régi vágyunk teljesült. Örvendünk annak, ha minket sokan megkeresnek, ugyanis Csepelhez képest egy kis település vagyunk: ott 75 ezer lakos él, Tusnádfürdőn 1512 lakónk és 20 medvénk van. Ezzel az együttműködéssel hozzá tudnak járulni ahhoz, hogy a településünk látogatottabb legyen, az itteni emberek megélhetését segítik. Csak vendéglátással foglalkozunk, ebből élünk, így az a legfontosabb, hogy minél több ember jöjjön el, és az itteni szolgáltatásokat vegye igénybe. Kívánom, hogy sok közös rendezvényünk legyen, és azt is elvárjuk, hogy ne kistestvérként, hanem partnerként nézzenek ránk” – tette hozzá Albert.
Csepel polgármestere, Borbély Lénárd beszéde elején megköszönte a szívélyes vendéglátást, majd hozzátette, úgy érzi, mintha haza jönne Tusnádfürdőre. „Albert Tibor barátommal a kapcsolatunk már 13 évre nyúlik vissza. Nagyon örülök, hogy ennyi év távlatában ez a barátság megmaradt. Arra kérek mindenkit, hogy önök is úgy jöjjenek hozzánk, mintha hazajönnének, hiszen annak ellenére, hogy a megállapodást csak most írjuk alá, az együttműködés papír nélkül is nagyon jól működik már hosszú idő óta. Kívánom, hogy ez a kapcsolat még tovább erősödjön, és a barátságunk hosszú ideig fennmaradjon” – emelte ki Borbély.
Az együttműködési megállapodás szövegét magyar és román nyelven is felolvasták, többek között az egységes magyar nemzet összetartozására, a sport- és a gazdasági élet fellendítésére, a Határtalanul! program fenntartására, a két önkormányzathoz tartozó polgárok megismerkedésére, és egymás rendezvényeinek látogatására tértek ki. Azt is hangsúlyozták, hogy a költségvetéseik által megengedett mértékben finanszírozzák az említett célokat, illetve a dokumentumban arra is kitértek, hogy a megállapodást bármelyik fél bármikor felmondhatja.
Az eseményen Korodi Attila parlamenti képviselő kiemelte: talán aránytalannak tűnik ez a megállapodás, de ez a helyi értékek által kiegyenlítődik, hiszen nagyon erős magyar közösség él Tusnádfürdőn. „Ezzel a megállapodással a gazdaságnak új esélyt adnak, s remélem, hogy ez a kapcsolat tartalommal lesz tele” – hangsúlyozta Korodi. A beszédeket követően a polgármesterek aláírták a megállapodást.
A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.
Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.
Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.
Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.
Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.
Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.
Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.
szóljon hozzá!