Termelni tudunk, eladni kevésbé

„Sokszor mondtam felkészítőkön, hogy amikor a tavalyihoz hasonló jó ára van a pityókának, nem a minél nagyobb haszonra kell törekedni” – fogalmazott beszélgetésünk elején Török Jenő. A Hargita Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője elmondta, azt is többször kiemelte, nem biztos, hogy a jobb időszakokban a termelés növelésébe kellene fektetni a többlethaszont.

A marketingen volna a lényeg

„Termelni megtanultunk, de a nyugatiaknál kevesebbet költünk annak elsajátítására, hogyan lehetne tárolni a pityókát, csomagolni azt, reklámozni és piacon maradni. Márpedig rengeteg múlik a marketingen. A nyugatiak nagyon sokat lovagolnak ezen. Ezen a téren nekünk sokkal többet kellene tenni” – magyarázta az illetékes. Hozzátette, az sem mindegy, milyen politikát folytatunk a kliensekkel. Majd konkrét példákat is mondott. Tavaly volt olyan termelő, aki nagyképűen kijelentette, a kilónkénti két lejes árig ki sem nyitják raktáraikat. Mások már 1,5 lejes árfekvésnél kimerítették burgonya tartalékaikat, úgymond hűségesek maradtak ügyfeleikhez, nem akartak az ő kárukra nagyobb nyereségre szert tenni. Utóbbiak abban az időszakban vesztettek, azonban hosszú távon jól jártak, hiszen idén könnyen túladtak portékájukon.   

Megszoktuk, hogy itthon várjuk a vásárlókat

– folytatta mondandóját a szakember. Véleménye szerint nem biztos, hogy ez a jó megoldás. Ideális lenne, ha mi magunk keresnénk meg a potenciális vásárlókat, lehetőleg kiiktatva a láncszemből a viszonteladókat. Ehhez viszont mentalitásváltásra van szükség. Pozitív példák ebben a tekintetben a mezőgazdasági gépeket, vetőmagokat vagy éppen vegyszereket forgalmazó cégek, hiszen ők feltérképezik a potenciális kuncsaftokat, és személyesen keresik fel őket. Képzeljük el például, hogy egy nagyobb városban végigjárunk húsz vendéglőt, közülük tízzel sikerül hosszú távú szerződést kötni. Mindenki jól jár, hiszen a vendéglő jó minőségű burgonyához jut, a termelő pedig el tudja adni termését. Hasonló példát lehet már találni környékünkön is. Megoldás lenne ugyanakkor – folytatta az eszmefuttatást Török Jenő –, ha mi magunk próbálnánk meg elvinni a terméket a nagyobb városok piacaira.

Nem értjük a társulások lényegét

A szakember szerint problémát jelent az is, hogy a gazdák még mindig nem értik meg a szövetkezetek, társasok lényegét. Mikor rosszul megy az értékesítés, akkor elvárják a segítséget ezek részéről, azaz, hogy szervezett formában történjék az eladás. Viszont mikor jó ára van a pityókának, olyankor hallani sem akarnak a közös eladásról, hiszen úgy nem kapják meg az általuk remélt magas árat. „Minden esetben hosszú távon kellene gondolkodni, akkor megérné. Az lenne a korrekt, ha a társasok a gazdáknak átlagárat számolhatnának minden időszakra, és aszerint fizetnének” – vélte az igazgató.

Alkalmazkodni kell a piaci követelményekhez

Török Jenő úgy látja, az utóbbi huszonkét évben történt előrelépés, valamilyen szinten alkalmazkodtunk a piachoz. Hiszen míg korábban ömlesztve tároltuk a pityókát, most már 30–40 kilós zsákokba rakjuk azokat. Fel kell készülnünk azonban arra is, hogy akár öt vagy 2,5 kilogrammos kiszereléssel is a vásárlók rendelkezésére álljunk. Egyes szövetkezeteknél – jegyezte meg az illetékes – már mossák is a burgonyát, ugyanis ezt kéri a piac. Az illetékes kifejtette, alternatív feldolgozási lehetőségek is vannak, amelyek a termésfelesleg egy részétől meg tudják szabadítani a gazdákat. Gyergyóremetén például bioetanol üzem indul, hasonló beruházást Alcsíkon is terveznek, utóbbival kapcsolatban konkrétumok azonban még nincsenek.

Tonnánkénti 155 euró a 22 éves átlagár

„Nem szabad elkeseredni az értékesítés terén. Azért esik rosszul a jelenlegi ár, mert a tavalyihoz hasonlítjuk. Az pedig egy olyan ár volt, ami ötszöröse a mostaninak” – említette Török Jenő. Elmondása szerint a tavalyi magas ár, ha az elmúlt 22 évet tekintjük, teljesen kilóg a sorból, ahhoz hasonló egyhamar nem lesz. Megtudtuk, az említett időszakot vizsgálva tizenegy évben jó ára volt a pityókának, a gazda legkevesebb húsz százalékos nyerseségre tett szert, esetenként ennél jóval többre is.

Öt év közepesnek mondható az ár szempontjából, hat pedig gyengének. Utóbbi esetekben éppen, hogy az önköltségi árat el lehetett érni. A huszonkét évre számolt átlagár egyébként tonnánként valahol 155 euró között mozog, ez hozzávetőlegesen 0,65–0,70 lejt jelent kilónként. „Gazdálkodóként a sok évi átlag szerint kellene gondolkodni” – summázta a mezőgazdasági igazgatóság vezetője.