
Fotó: Veres Nándor
Bár 135 taxis engedélyt bocsáthat ki Csíkszereda Polgármesteri Hivatala, jelenleg mindössze 110 engedéllyel rendelkező személyszállító fuvarozik a városban. Helyzetüket nehezítik azok, akik törvénytelenül, ár alatt dolgoznak.
2016. március 09., 10:252016. március 09., 10:25
Antal Attilától, Csíkszereda alpolgármesterétől megtudtuk, 110 személyszállítási és egy tehertaxi működik Csíkszeredában a városháza által kibocsátott engedélyek alapján. A taxis szállítási tevékenységet a 2009-ből származó 49-es számú tanácsi határozat szabályozza, amelyet 2010-ben módosítottak. Ennek alapján az addigi 168-ról 135-re korlátozták a Csíkszeredában kiadható engedélyek számát. Az elmúlt években több engedélyt vontak vissza, mint ahányat kiadtak.
„A taxis autóparkban van 20 öregebb jármű, azokat ki kell cserélni egy-két éven belül, mert a törvények szerint a taxizásra használt autó nem lehet több 15 évesnél. Nagyjából meg vagyunk elégedve a taxitársaságokkal, irataik rendben vannak. Az autók tisztaságával kapcsolatban kaptunk azonban néhány észrevételt az utasoktól” – osztotta meg Antal.
Keresztes Izabella, a Millenium Taxitársaság cégvezetője érdeklődésünkre elmondta, társaságuk 2004 óta működik Csíkszeredában. Tizenöt saját alkalmazott taxissal és 17 egyéni vállalkozóval dolgoznak együtt, akiknek szerződésük van a diszpécserszolgálatukkal. „Sokáig bérelhetők voltak a taxik, de ezek száma 90 százalékkal csökkent, mert a kiadások, az autóbiztosítás árának növekedésével már nem érte meg ilyenformán taxizni” – osztotta meg. Mint közölte, kevesebb utasuk is van, számuk az elmúlt években 30 százalékkal csökkent.
Egységes szállítási ár
Minden taxitársaság ugyanazzal a szállítási árral dolgozik, legutóbb három éve drágítottak. Jelenleg egy kilométerért – a városban és városon kívül – 2,49 lejt fizet az utas napközben, az esti órákban pedig 2,69 lejt. Az indulási ár megegyezik egy kilométer árával, a várakozási ár napközben percenként 0,42 lej, este 0,45 lej.
Tekintettel arra, hogy a kiszállás ingyenes, mert az üzemanyag árát a sofőr állja, szeretnék, ha az utasok, amennyiben rövid távra utaznak, jeleznék ezt a diszpécsernek, hogy az a közelből hívjon autót, ellenkező esetben ugyanis a távolabbról érkező taxis számára veszteséges lesz a fuvar. Keresztes továbbá azt is kiemelte, hogy a járhatatlan utakra nem vállalhatnak fuvart, hiszen az autó, a taxisnak a „kenyérhozója”, vigyáznia kell rá.
Ugyanakkor házi kedvenceket sem tudnak szállítani a többi ügyfelükre való tekintettel. Az ittas állapotban lévő utasokkal is voltak problémáik. Keresztes ezzel kapcsolatban hozzáfűzte, elvárják, hogy a taxis tiszteletbe tartsa klienseit, de ezt fordítva is ugyanúgy elvárják.
A City Taxi társaságnál 19 taxis dolgozik. Azzal ők is egyetértettek, hogy évről évre kevesebben taxiznak. „Bár korlátozták a taxisengedélyek kibocsátásának számát, így is sokan vagyunk” – állították. Mint panaszolták, a túlélés határán vannak, rengeteg a kiadásuk. Hozzátették, hogy a helyzetüket súlyosbítják azok a személyszállítók, akik nem a törvényes előírásoknak megfelelően üzemelnek: péládul ár alatt dolgoznak.
Szalfetter Attila, a Radio Taxi ügyintézője is megerősítette, hogy egyre kevesebben utaznak taxival a városban. A társaságuknál jelenleg 27-en dolgoznak taxisofőrként, és saját diszpécserszolgálattal rendelkeznek. „Egyre kevesebb az igény a taxiszolgáltatásra, és sok a taxi is Csíkban, de azért még van munkánk, fenn tudunk maradni” – mondta.
Noha jó ütemben dolgozik az építő és egy hónapon belül várhatóan befejezi a munkát, az ősszel kezdődő tanévben még nem tud gyermekeket fogadni a Csíkszentsimonban épülő bölcsőde. Számos tennivaló van még addig.
Kevesebb vérveszteség, kisebb megterhelés és pontosabb beavatkozások – alig néhány héttel a Da Vinci-robot üzembe helyezése után már rendszeresen alkalmazzák a rendszert a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban.
Az Ezer Székely Leány Napja biztonságos lebonyolítása érdekében ideiglenes útlezárásokra kell számítani július 4-én, szombaton Csíkszeredában.
Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.
Szombaton tartják Csíkszeredában az Ezer Székely Leány Napját. A hagyományőrző rendezvényt a Székely Népviselet Napja előzi meg, a szervezők pedig több forgalomkorlátozásra és biztonsági előírásokra hívják fel a figyelmet.
A pozsonyi csata 1119. évfordulójára megemlékező ünnepséget tartanak pénteken 17 órától Csíkcsomortánban, a Kárpátok Őre emlékműnél.
Lezárult a közbeszerzési eljárás a Büdösfürdőre tervezett víz- és csatornahálózat kivitelezése érdekében a Csíkszentkirályhoz tartozó területet illetően. A munkálatok elkezdéséhez viszont a finanszírozás is szükséges.
Nem tétlenkedett a gyimesközéploki önkormányzat: mindössze három nappal azt követően, hogy egy áradás miatt megszűnt a Jávárdi-vízesés, sikerült visszaterelni a zuhatagot tápláló patakot a régi medrébe.
Jubileumok, nemzetközi fellépők, a lant kiemelt szerepe és generációkat összekötő mesterkurzusok várják a közönséget július 6–12. között a 46. Csíkszeredai Régizene Fesztiválon.
A rágcsálók szaporodásának megfékezése érdekében Csíkszereda Polgármesteri Hivatala közterületi irtást rendelt el.
szóljon hozzá!