Tavaszig le kell bontani a garázsokat

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Megkezdődött a Fűzfa lakótelep felújítása Csíkszeredában, munkagépekkel dolgoznak a tömbházak között. Idén az esővíz-elvezető rendszer vezetékeit helyezik a földbe. Jövő tavaszra a garázsokat el kell távolítani.

Kovács Attila

2015. október 21., 17:532015. október 21., 17:53

A Villanytelep utca új szakaszának irányából a Millenniumi templom felé húzódik az esővíz-elvezető rendszer fővezetéke, amelynek egy részét már kicserélték, a betoncsövek helyett műanyagból készülteket helyeznek el. A régi vezetékekben nemcsak követ, lerakódást találtak, hanem háztartási hulladékot is – mondták a helyszínen a kivitelező cég alkalmazottai.

Múlt héten kezdődött el a munka, és mint Füleki Zoltán alpolgármester tájékoztatott, elsősorban a vezetékcserét szeretnék befejezni ebben az évben a tömbházak között, a téli időszakra pedig akadálymentes közlekedést biztosítani az ott lakók számára. A felújítás jövő tavasszal a terület rendezésével, parkolóhelyek kialakításával folytatódik, ehhez viszont 2016 márciusáig a tulajdonosoknak le kell bontaniuk az összes ott lévő bádoggarázst.

A beruházás kivitelezője a városban több hasonló építkezéssel megbízott ING Service Kft., a munkálatokat hét hónap alatt kell befejezni. 3,437 millió lejt szánt a város a lakótelep felújítására, ennek része a már elkezdett vezetékcsere is. A tervek szerint a 15 ezer négyzetméteres területet érintő munkálatok során 237 parkolóhelyet alakítanak ki, 2400 négyzetméteren új útfelület, közel 4700 négyzetméteren zöldövezet létesül, fákat is ültetnek. Készül egy 180 négyzetméteres sportpálya, illetve két játszótér. Új utcabútorzatot, padokat, asztalokat, fitneszgépeket, játszótéri elemeket és 40 darab világítótestet is elhelyeznek. A terv szerint a lakótelepet a Hargita utcától induló és az új helyszínre tervezett zöldségpiac felé tartó, gyalogosok számára fenntartott sétány vágja majd ketté, megszüntetve ezzel az áthaladó autós forgalmat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez

Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Közeleg az Ezer Székely Leány Napja, forgalomkorlátozásokra figyelmeztetnek a szervezők

Szombaton tartják Csíkszeredában az Ezer Székely Leány Napját. A hagyományőrző rendezvényt a Székely Népviselet Napja előzi meg, a szervezők pedig több forgalomkorlátozásra és biztonsági előírásokra hívják fel a figyelmet.

Közeleg az Ezer Székely Leány Napja, forgalomkorlátozásokra figyelmeztetnek a szervezők
2026. június 30., kedd

A pozsonyi csata hőseire emlékeznek Csíkcsomortánban

A pozsonyi csata 1119. évfordulójára megemlékező ünnepséget tartanak pénteken 17 órától Csíkcsomortánban, a Kárpátok Őre emlékműnél.

A pozsonyi csata hőseire emlékeznek Csíkcsomortánban
2026. június 29., hétfő

Kivitelező lesz, de támogatás is kell a büdösfürdői beruházáshoz

Lezárult a közbeszerzési eljárás a Büdösfürdőre tervezett víz- és csatornahálózat kivitelezése érdekében a Csíkszentkirályhoz tartozó területet illetően. A munkálatok elkezdéséhez viszont a finanszírozás is szükséges.

Kivitelező lesz, de támogatás is kell a büdösfürdői beruházáshoz
Hirdetés
2026. június 26., péntek

Jávárdi-vízesés: a természet elvette, az emberek visszaadták – videó

Nem tétlenkedett a gyimesközéploki önkormányzat: mindössze három nappal azt követően, hogy egy áradás miatt megszűnt a Jávárdi-vízesés, sikerült visszaterelni a zuhatagot tápláló patakot a régi medrébe.

Jávárdi-vízesés: a természet elvette, az emberek visszaadták – videó
2026. június 25., csütörtök

Főszerepben a lant: jubileumokkal és nemzetközi vendégekkel érkezik a Régizene Fesztivál

Jubileumok, nemzetközi fellépők, a lant kiemelt szerepe és generációkat összekötő mesterkurzusok várják a közönséget július 6–12. között a 46. Csíkszeredai Régizene Fesztiválon.

Főszerepben a lant: jubileumokkal és nemzetközi vendégekkel érkezik a Régizene Fesztivál
2026. június 25., csütörtök

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában

A rágcsálók szaporodásának megfékezése érdekében Csíkszereda Polgármesteri Hivatala közterületi irtást rendelt el.

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában
Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában
2026. június 25., csütörtök

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában

Hirdetés
2026. június 24., szerda

Ittas szekérhajtó okozott balesetet Csíkszeredában, a maszkosok bevetésére is szükség volt – videóval

Anyagi kárral és látványos rendőrségi intézkedéssel járó közlekedési baleset történt szerdán délután Csíkszeredában. Egy szekér hajtója és utasai a baleset után agresszíven viselkedtek, így a rendőrség különleges egységének közbelépésére is szükség volt.

Ittas szekérhajtó okozott balesetet Csíkszeredában, a maszkosok bevetésére is szükség volt – videóval
2026. június 24., szerda

Rovarirtás lesz Csíkszeredában

Rovarirtást végeznek Csíkszereda teljes közterületén, csütörtökön este.

Rovarirtás lesz Csíkszeredában
Rovarirtás lesz Csíkszeredában
2026. június 24., szerda

Rovarirtás lesz Csíkszeredában

2026. június 23., kedd

A digitális világ veszélyeiről tart előadást Csíkszeredában Pöltl Ákos

A gyermekeket érő digitális hatásokról, a túlzott képernyőhasználat következményeiről és a tudatos eszközhasználat fontosságáról tart előadást Pöltl Ákos családbiztonsági szakértő június 25-én, csütörtökön 17 órától a Csíki Moziban.

A digitális világ veszélyeiről tart előadást Csíkszeredában Pöltl Ákos
Hirdetés