Tarolt a gazdaság a csíki Sapientián

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Lezárult a felvételi időszak a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Csíkszeredai Karán, pénteken függesztették ki az eredményeket. A következő tanévre 280 diák nyert felvételt, a legtöbben Hargita megyéből érkeztek, de a határon túlról is voltak jelentkezők.

Iszlai Katalin

2016. július 31., 14:242016. július 31., 14:24

Az érettségi vizsga átlaga mellett egyes szakok esetében felvételire is számítaniuk kellett a jelentkezőknek, csütörtök reggel tartották az írásbeli vizsgákat, a pályaalkalmassági interjúkat és a motivációs beszélgetéseket. Eredményhirdetéskor kiderült, nyolc jelentkező azért esett ki, mert nem jelent meg az előbb említett felvételi vizsgák valamelyikén. Csíki Adél, az egyetem pr-felelőse szerint a többiek nagyon jól vették az akadályokat, a megjelentek mind sikeresen teljesítette a vizsgákat.

Csíkszeredában alapképzési szakokra 215-en, mesterképzőre pedig 65-en jutottak be. A legtöbb sikeresen felvételiző, azaz a jelentkezők 60 százaléka Hargita megyéből való, a beiratkozók 26 százaléka pedig Kovászna megyéből nyert felvételt. A diákok több mint 9 százaléka Maros megyéből érkezett, s ezzel vége is a népes csoportoknak, ugyanis a többiek elvétve érkeztek Bákó, Bihar, Fehér és Kolozs megyékből, illetve Magyarországról.

A legnépszerűbbek a gazdasági szakok voltak idén, a legtöbben, azaz 31-en a könyvelés és gazdálkodási informatika szakot választották, 30-an a gazdasági informatikát, 27-en pedig általános közgazdaság szakon folytatják tanulmányaikat. A humán szakcsoportban a román nyelv és irodalom – angol nyelv és irodalom, a társadalomtudományi szakcsoportban a kommunikáció és pr, a mérnöki szakcsoportban pedig az élelmiszeripari mérnök szak bizonyult a legnépszerűbbnek. A mesteri képzések közül a kommunikáció és közkapcsolatok szakra érkeztek a legtöbben, 46 jelentkező nyert felvételt. Legkevesebben a környezetmérnöki szakot választották, ide csupán egyetlen diák jutott be.

Az eredményhirdetést követően augusztus 1–5. között történik a helyek visszaigazolása, naponta 9 és 15 óra között várják a felvételizőket a 4-es előadóteremben, hogy töltsék ki a beiskolázási szerződést. Akik ebben az időintervallumban nem iratkoznak be, úgy tekintendők, mint akik nem tartanak igényt a felvételin elnyert helyükre.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Az 1956-os forradalom egyik túlélőjével találkozhatnak a csíkszeredaiak

A 94 éves Szilágyi Árpád, az 1956-os forradalom túlélője mesél a múltról Csíkszeredában, november 9-én, hétfőn.

Az 1956-os forradalom egyik túlélőjével találkozhatnak a csíkszeredaiak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

A Harvíz Rt. szolgáltathat Gyimesközéplokon és Gyimesfelsőlokon

Nem hoznak létre közös víz- és csatornaszolgáltató céget a Gyimes-völgyi községek, inkább a regionális szolgáltatót, a Harvíz Rt.- t bízzák meg a kiépült hálózatok üzemeltetésével. Túl sok lett volna a kiadás, ezért döntöttek így.

A Harvíz Rt. szolgáltathat Gyimesközéplokon és Gyimesfelsőlokon
2026. november 07., szombat

Medvét láttak az éjszaka Csíkszereda központjában

Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak szombatra virradóan a csíkszeredaiak. A nagyvadat a városközpont közelében található Szív utcában látták.

Medvét láttak az éjszaka Csíkszereda központjában
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Állványok nélkül látható már a csíksomlyói kegytemplom, de még nincs teljesen kész

Leszerelték az állványokat a csíksomlyói kegytemplom homlokzatáról, a 2024 óta tartó külső felújítással többségében elkészültek. Hátramaradtak azonban még kisebb munkálatok, és van, amit majd csak tavasszal tudnak befejezni.

Állványok nélkül látható már a csíksomlyói kegytemplom, de még nincs teljesen kész
2026. november 06., péntek

A tanuszoda épülete elkészült, beltéri munkálatokat végeznek

Külsőleg megfelelő állapotban van már a csíkszentkirályi tanuszoda, amelynek belső felszereltségét, berendezéseit kell elkészíteni a továbbiakban. Ha a munka megfelelő ütemben folytatódik, jövőben meg is lehet nyitni a létesítményt.

A tanuszoda épülete elkészült, beltéri munkálatokat végeznek
2026. november 05., csütörtök

Csíkszereda központjában láttak medvét, a hatóságok elhajtották – videóval

Csíkszereda központi lakóövezetében láttak medvét csütörtökre virradóan, három lakó is hívta emiatt a 112-t. A hatóságok végül a Hajnal utcából hajtották el a nagyvadat. Idén eddig két településre járó medvét kellett kilőni.

Csíkszereda központjában láttak medvét, a hatóságok elhajtották – videóval
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Járda és kerékpárút is lesz a Nagymező utcában

Folyamatban van a közbeszerzési eljárás a csíkszeredai Nagymező utcában tervezett járda- és kerékpárút-építés kivitelezése érdekében. A beruházáshoz az Anghel Saligny programtól várja a támogatást az önkormányzat.

Járda és kerékpárút is lesz a Nagymező utcában
2026. november 04., szerda

Beoltották az állatállományt Felcsíkon, de még nem múlt el a veszély

Immunizálták veszettség ellen a felcsíki állatállománynak a kórokozóra fogékony részét. Ez azonban még néhány hétig nem jelent megnyugtató megoldást a veszettség terjedésére, és ezt a legújabb esetek is igazolják.

Beoltották az állatállományt Felcsíkon, de még nem múlt el a veszély
2026. november 04., szerda

Nemcsak felszerelik a kamerákat, napi 24 órás felügyeletet is terveznek Csíkszeredában

Hamarosan befejezik annak a közel kétszáz kamerának a felszerelését, amelyek a csíkszeredai forgalomfigyelő-rendszernek a részét fogják képezni. Felügyeletükre 24 órás diszpécserszolgálatot is létrehoznak.

Nemcsak felszerelik a kamerákat, napi 24 órás felügyeletet is terveznek Csíkszeredában
Hirdetés