
Fotó: Veres Nándor
Mivel december közepéig kell befejeződjön az építkezés a csíkmadarasi elemi iskolánál, így az egyházi tulajdonban lévő, önkormányzat által bérelt iskolaépületben kezdték a tanévet az elemista diákok. A helyi polgármesteri hivatal múlt héten újabb egyéves bérleti szerződést kötött az egyházközséggel.
2015. szeptember 14., 22:292015. szeptember 14., 22:29
A csíkmadarasi önkormányzati képviselő-testület múlt heti rendkívüli ülésén fogadta el azt a szerződést, amely révén a következő tanévben is bérlik az egyházi iskolaépületet – számolnak be a község honlapján. Másfél órányi vita után döntöttek úgy, hogy továbbra is igényt tartanak az épületre, és az egy évvel korábbi feltételekkel a 2015-2016-os iskolai évre is bérleti szerződést kötöttek az egyházzal. Császár Sándor, a helyi Kiss Ferenc Általános Iskola igazgatója is részt vett az ülésen, aki felhívta a figyelmet, a gyermekek oktatását akkor lehet megfelelően megoldani, ha az délelőtt zajlik. Ha viszont az előző évektől eltérően nem bérelnék az egyházi épületet, nem lenne más megoldás, mint a délutáni oktatás bevezetése, hiszen mint ismeretes, még dolgoznak a számukra épülő iskolaépületen a munkások.
Az aláírt szerződés szerint az önkormányzat a csíkmadarasi egyházközségnek – a 400 négyzetméteres ingatlanért és a hozzá tartozó 2254 négyzetméteres területért – a hétfőn elkezdődött tanévre 41 448 lejes bért fizet. A képviselő-testület leszögezte, hogy már a második félévtől az új épületbe költöztetik az elemi osztályos diákokat, amennyiben akkorra befejeződik az építkezés – olvasható a honlapon. Rédai Botond, Csíkmadaras Polgármesteri Hivatalának sajtóreferense kérdésünkre elmondta, további egyeztetés kérdése, hogy a második félévben milyen funkciót tölt majd be a teljes tanévre bérelt egyházi ingatlan. Továbbá kifejtette, az új épületet december 15-ig kell átadnia a kivitelezőnek, a háromhetes téli vakáció pedig lehetővé teszi a szükséges berendezési munkálatok elvégzését is.
Több éves várakozás után április óta újra dolgoznak a csíkmadarasi elemi iskola elkészítésén a munkások. Az elmúlt hónapokban elvégezték az alapozási munkálatokat és megépítették a kétszintes épületet. Jelenleg a tetőszerkezet kialakításával dolgoznak az ácsok, az alsó szinten a belső munkálatokkal foglalkoznak, illetve hozzáláttak az épület külső szigeteléséhez is – részletezte a sajtóreferens. Elmondása szerint a kivitelező azt állítja, tudja tartani a decemberi határidőt.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!