
Fotó: Veres Nándor
Ha a házi őrizetbe helyezett csíkszeredai polgármester és alpolgármester elhagyná lakását, ezt bejelenthetik a hatóságoknak – jelezték a rendőrök a szomszédoknak. Azt is elmondták, ez nem kötelezettség.
2015. május 07., 20:332015. május 07., 20:33
A házi őrizetben levő egyik csíkszeredai elöljáró neve elhallgatását kérő egyik szomszédja elmondta, az elmúlt napokban két civil ruhás rendőr kereste fel lakásán. „Miután igazolták magukat, tudomásomra hozták, hogy a városi elöljáró házi őrizetben van, és a szabályok szerint nem hagyhatja el lakását. Ők arra kérnek, amennyiben észreveszem, hogy az utcán jön-megy, ha akarom, értesíthetem őket. Meg is kérdeztem, ha nem akarom, akkor mi lesz. Azt mondták, semmi nem történik” – magyarázta a szomszéd. A rendőrök azt is elmondták, hogy a többi szomszédhoz is bejártak, és felhívták a figyelmet, hogy a szomszédok nem mehetnek be a házi őrizetben levő személyhez.
„Az elején az volt az érzésem, arra kérnek, hogy besúgjak. Ezért is kérdeztem rá, hogy ha nem teszem meg, valami hátrányom származik-e belőle” – mesélte a szomszéd, akinek adatait is rögzítették a rendőrök. A látogatók egy papírt is adtak, amelyen telefonszám szerepel, illetve az is, hogy a rendőrök ott jártak, és felvilágosították arról, mit jelent a házi őrizet. Az általunk megkérdezett szomszéd hozzátette, nem tapasztalt nyomásgyakorlást a rendőrök részéről, akik nagyon tisztességesen jártak el, szépen beszéltek. „Elmondták, hogy ez a kötelességük. Azt is közölték, hogy pénteken kell megjelennie a házi őrizetben levő személynek a tárgyaláson, és ha akkor elhagyja lakását, azt nem kell jelenteni” – magyarázta a szomszéd.
Olcsó kis hangfalat talált a csomagban egy csíkszeredai férfi, miután az interneten szkennert (lapolvasót) rendelt. Azért osztotta meg az esetet, hogy mások ne járjanak hasonlóan, a fogyasztóvédelem pedig tanácsokat adott az ilyen átverések kikerülésére.
Motorok és motorosok százait áldották meg vasárnap délután a Tolvajos-tetőn.
Villanyáram-kiesést okozott az erős szél több Hargita megyei településen vasárnap délután; összesen 1110 fogyasztó érintett.
Több területen is úttörő szerepet vállalt, és egyetlen feladatát sem végezte félgőzzel. Az ő nevéhez kötődik többek között a Pro Animalia Alapítvány létrehozása, valamint Fodor Sándor Csipikéjének bábszínházi színre vitele. Orendi Évával beszélgettünk.
Nyáron elkezdik az egyik csíkszentdomokosi iskola felújítását, amelyre európai uniós finanszírozást nyert a felcsíki község. Az energiahatékonyság növelése érdekében az épületet hőszigetelik és korszerű felszereltséget kap.
Több fronton is ellenőrzést végeztek a Hargita megyei rendőrök Csíkkozmáson. A háromórás akció során több mint száz embert igazoltattak, tíz esetben szabálysértési bírságot szabtak ki.
Az elmúlt években több magyarországi cég üzemcsarnok-, illetve gyárépítési szándékát jelentették be Csíkszeredában. Ezek közül van, amelyik már üzemel, egy másik építése folyamatban van, de olyan is van, ami nem kezdődött el.
Felrobbantottak közel 600 világháborús lövedéket a csíkkarcfalvi improvizált lőtéren Hargita és Brassó megyei tűzszerészek. A veszélyes eszközöket az elmúlt hetekben találták meg Hargita megyében.
Hamarosan elkezdődnek a munkálatok a csíkszeredai Lendület sétány 2. és 4. szám alatt. A lakók együttműködését is kérik a kivitelezés felgyorsítása érdekében.
Nem készül el júliusig a csíkszeredai megyeháza felújítása, noha a kivitelezés feszes tempóban halad. A cél most az, hogy az európai uniós finanszírozású hőenergetikai korszerűsítést határidőre lezárják. A kiegészítő munkák később is folytatódhatnak.
szóljon hozzá!