Szigorú szabályzat szerint zajlik a csíki kollégiumi élet

Kőbe vésett szabályok, szigor, szilencium, kimenő, villanyoltás – a bentlakó élet mindennapi velejárói. Iskolaigazgatókat, intézményvezetőket kérdeztünk az általuk irányított tanintézet kollégiumának belső rendszabályzatáról.

Molnár Rajmond

2017. január 12., 22:232017. január 12., 22:23

2017. január 13., 11:372017. január 13., 11:37

A gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnázium bentlakásában az előírás többek között rögzíti, hogy mit szabad bevinni az épületbe, a takarítási rendet, illetve az ott lakók kötelező napi tevékenységeit, mint például a tanulásra szánt időt. Ezek mellett, egyházi iskoláról lévén szó, az ott lakó diákok reggel hétkor imával kezdik és este kilenckor fohászkodással fejezik be a napot a bentlakás kápolnájában. Az imádságot lelkipásztor vezényli. Az esti ima után takaródó, azt követően tilos elhagyni az épületet. Az étkezésre szánt idő is rögzített, fél óra áll rendelkezésre a reggelinél, ebédnél és vacsoránál is. „Jelenleg negyven diák lakik az internátusban, külön épületben a fiúk és a lányok\" – tudtuk meg Bálint Árpád ideiglenesen tisztségben lévő igazgatótól.

A csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium bentlakásának rendszabályzata életszerű, diákbarát és a gyerekek tervezett program szerinti életvezetését segíti – nyilatkozta érdeklődésünkre Tamás Levente iskolaigazgató. Mint mondta, a napirendben foglaltak szerint a diákok életkorával arányosan van megszabva a tanulásra, pihenésre és étkezésre szánt idő. Mivel a kollégium szervesen illeszkedik az iskolához, ezért szellemiségében is nyilván a keresztény elvek mentén nevelik az ott lakókat. Például csütörtökönként van egy közösségi szentmise, amelyet az iskolalelkész vezet, továbbá naponta reggeli és esti imádság. A kötelező programok elmulasztása – például szilenciumról való távolmaradás – csak rendkívüli esetekben lehetséges, ilyenkor előzetes bejelentés, illetve szülői és szaktanári kérések szükségesek. A diákok szabadidejüket akár eltölthetik a kollégium informatikai vagy erőtermében is – számolt be az intézményvezető.

A csíkszeredai Kós Károly Építőipari Szakközépiskola bentlakásának rendszabályzatáról Lapohos Anna Mária aligazgatót kérdeztük. Elmondta, a diákok kötelesek betartani a napi tevékenységek programjait, továbbá az előírásoknak megfelelő helyes magaviselet szerint viselkedni: tilos az alkoholfogyasztás, a csúnya beszéd, az agresszivitás, a szerencsejátékozás. Fontos továbbá a közjavak, illetve a tisztaság megőrzése a kollégiumi épületben. Egy tanévben kétszer étkezdei szolgálatot is kell teljesíteniük a diákoknak, azaz segédkezni a kollégium étkezdéjében. A bentlakásban megszervezett tevékenységeken – mint például a gólyabálon, a karácsonyi műsoron – való részvétel kötelező – részletezte az aligazgató.

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karának kollégiumában az előbbiekkel szemben már kissé „lazább” rendszabályzat van. Egyetemistákról lévén szó, nincsenek kötelező programok, a nap bármely szakában elhagyható az épület. Este tizenegy órától túlmenő zajongás esetén feljelenthetők az illető személyek, az ügy pedig a bentlakás bizottsága elé kerül. Szabálytalankodás, rendbontás esetén mínusz pontokat kaphatnak a bentlakók, tizenöt pontnál már kicsapás jár – tudtuk meg az egyetem vezetőségétől.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

A tanuszoda épülete elkészült, beltéri munkálatokat végeznek

Külsőleg megfelelő állapotban van már a csíkszentkirályi tanuszoda, amelynek belső felszereltségét, berendezéseit kell elkészíteni a továbbiakban. Ha a munka megfelelő ütemben folytatódik, jövőben meg is lehet nyitni a létesítményt.

A tanuszoda épülete elkészült, beltéri munkálatokat végeznek
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Csíkszereda központjában láttak medvét, a hatóságok elhajtották – videóval

Csíkszereda központi lakóövezetében láttak medvét csütörtökre virradóan, három lakó is hívta emiatt a 112-t. A hatóságok végül a Hajnal utcából hajtották el a nagyvadat. Idén eddig két településre járó medvét kellett kilőni.

Csíkszereda központjában láttak medvét, a hatóságok elhajtották – videóval
2026. november 05., csütörtök

Járda és kerékpárút is lesz a Nagymező utcában

Folyamatban van a közbeszerzési eljárás a csíkszeredai Nagymező utcában tervezett járda- és kerékpárút-építés kivitelezése érdekében. A beruházáshoz az Anghel Saligny programtól várja a támogatást az önkormányzat.

Járda és kerékpárút is lesz a Nagymező utcában
2026. november 04., szerda

Beoltották az állatállományt Felcsíkon, de még nem múlt el a veszély

Immunizálták veszettség ellen a felcsíki állatállománynak a kórokozóra fogékony részét. Ez azonban még néhány hétig nem jelent megnyugtató megoldást a veszettség terjedésére, és ezt a legújabb esetek is igazolják.

Beoltották az állatállományt Felcsíkon, de még nem múlt el a veszély
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Nemcsak felszerelik a kamerákat, napi 24 órás felügyeletet is terveznek Csíkszeredában

Hamarosan befejezik annak a közel kétszáz kamerának a felszerelését, amelyek a csíkszeredai forgalomfigyelő-rendszernek a részét fogják képezni. Felügyeletükre 24 órás diszpécserszolgálatot is létrehoznak.

Nemcsak felszerelik a kamerákat, napi 24 órás felügyeletet is terveznek Csíkszeredában
2026. november 03., kedd

Kamerákkal és bírságokkal vennék elejét az illegális szemétlerakásnak Csíkszeredában

Az új hulladékgazdálkodási rendszer decemberi bevezetésével az illegális szemétlerakás növekedésétől tartanak a csíkszeredai lakószövetségek. A helyi rendőrség kamerákkal és járőrözéssel próbálja megelőzni és visszaszorítani a szabálytalanságokat.

Kamerákkal és bírságokkal vennék elejét az illegális szemétlerakásnak Csíkszeredában
2026. november 02., hétfő

Parkolási korlátozásokkal járó munkálatok kezdődnek Csíkszeredában

Karbantartási munkálatokat végeznek Csíkszeredában november 2-án, 4-én és 6-án. Az érintett szakaszokon parkolási korlátozásokra lehet számítani.

Parkolási korlátozásokkal járó munkálatok kezdődnek Csíkszeredában
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Feltúrt utcák a hálózatépítés miatt, nehézkes a közlekedés

A Csíkszentgyörgyhöz tartozó Bánkfalván a víz- és szennyvízhálózat építése megnehezítette a közlekedést, több utca lakói háborognak az állapotok miatt. A beruházást irányító Harvíz Rt. szerint az építő helyreállít mindent, miután végez.

Feltúrt utcák a hálózatépítés miatt, nehézkes a közlekedés
2026. november 01., vasárnap

A turulmadár nyomában Alcsík déli részén

Bizony, előfordult, hogy miután Maniu gárdistái leverték, évtizedeken át templomtoronyban őrizték, és egy szocialista munkakitüntetés bronzérméből sikerült újjáéleszteni. Sorozatunk újabb állomásaként ezúttal Alcsíkon eredtünk a turulmadár nyomába.

A turulmadár nyomában Alcsík déli részén
A turulmadár nyomában Alcsík déli részén
2026. november 01., vasárnap

A turulmadár nyomában Alcsík déli részén

2026. október 31., szombat

Szabad az út Csobányosnál, elkészült az ideiglenes átkelő

Közel negyven nap után újraindult a teherforgalom Csobányosnál, igaz, jelenleg egy ideiglenes átkelőn.

Szabad az út Csobányosnál, elkészült az ideiglenes átkelő
Hirdetés