Az ünnepek előtti szaladgálás közbeni kis szünet tartására és a betlehemi békeláng átvételére is lehetőséget biztosít a pénteki, Csíkszereda adventi koszorúja mellett megszervezett Szeretetmorzsa rendezvény.
2016. december 15., 22:002016. december 15., 22:00
Tizenhárom civil szervezet összefogásával idén is adventi szeretetmorzsával ajándékozzák meg a csíkszeredaiakat a város karácsonyfája mellett péntek délután. A 16 órától kezdődő rendezvényen zsíroskenyérrel és forró teával várják a szervezők a járókelőket, akiket arra szeretnének buzdítani, hogy időzzenek el asztalaiknál, hallgassák a felcsendülő zenét és tartsanak néhány perc szünetet az időszakra jellemző vásárlási szaladgálásban.
„Az idei adventi szeretetmorzsa különös hangsúlyt kap azáltal, hogy az idén Ferenc pápa elrendelte az Irgalmasság Szent Évét. Az irgalmasság szükségességére szeretnénk felhívni tehát mindazok figyelmét, akik ellátogatnak a város központjába, az adventi koszorú mellé felállított asztalainkhoz. A rendezvényen nem lesz gyűjtés, ugyanakkor kérjük fogadják szeretettel az általunk felkínáltakat. Aki szívesen veszi apró, emlékeztető gesztusunkat, az talán maga is gyakorolja majd másokkal szemben az irgalmasság testi és lelki cselekedeteit. És nemcsak az irgalmasság évében” – írják a szervezők által küldött tájékoztatóban.
A korábbi évekhez hasonlóan, a csíkszéki cserkészek közreműködése révén idén is lehetőség lesz a rendezvényen átvenni a betlehemi Születés Temploma örökmécseséről meggyújtott békelángot, amit a jelenlevők hazavihetnek gyertyán, mécsesben és a szívükben. Az érdeklődőket emiatt arra kérik, hozzanak magukkal gyertyát, mécsest. Szőcs Szilveszter, a madéfalvi Tamás András cserkészcsapat vezetője, a békelángot hazahozó csíki delegáció tagja érdeklődésünkre kifejtette, nemcsak Csíkszeredából vihető haza a békeláng, hiszen szombaton és vasárnap a legtöbb csíkszéki templomban szerveznek lángátadó ünnepséget.
A következő program szerint részesülhetnek belőle a hívek: szombaton (december 17.) a csíksomlyói kegytemplomban a hajnali szentmisén, míg délután 5-7 óra között Gyimesekben. Vasárnap (december 18.) Felcsíkon: Csíkszentmiklóson a reggeli 8 órától kezdődő szentmisén, 9 órától Csíkajnádon, 10 órától pedig Csíkvacsárcsiban. 11 órától Csíkrákoson és Csíkmadarason, fél tizenkettőtől Csíkszentmihályon és Csíkdánfalván. 12.15-kor Balánbányán, 15 órától Csíkszentdomokoson, 16 órától Csíkkarcfalván, míg 17 órától Madéfalván. Csíkszeredában vasárnap reggel 9 órakor a Szent Kereszt plébánián tartanak lángátadást, 10 órától már Csíkszentmártonban, 11-től Csíkszentkirályon, 17 órától pedig Csíkkozmáson és Csíkszentgyörgyön, végezetül 18 órától Csíkmenaságon vehető át, és vihető haza a betlehemi láng.
A szeretetmorzsa szervezői
Szent Tamás Alapítvány, Gyulafehérvári Caritas, Családi Elhelyező Központok Szövetsége, Csíki Anyák Egyesülete, Romániai Magyar Cserkészszövetség – Csík körzete, Csibész Alapítvány, Csíkszeredai Egyesület a Nagycsaládokért, Fokoláre mozgalom, Néri Szent Fülöp Egyesület, Márton Áron Katolikus Férfiak Szövetsége, Szent György Lovagrend, Hargita Megyei Mozgássérültek Szervezete, Juventutti Alapítvány.
A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.
Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.
Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.
Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.
Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.
Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.
Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.
szóljon hozzá!