Szépvízen mutatta be aranymiséjét Bodó Imre plébános

A kászonaltízi születésű Bodó Imre kézdiszárazpataki plébános adta aranymisés áldását a Szépvízen szép számmal összegyűlt hívekre vasárnap.

Szabó Kamilla-Mária

2015. október 11., 20:342015. október 11., 20:34

2015. október 11., 20:362015. október 11., 20:36

Megtelt a szépvízi plébániatemplom vasárnap, a Bodó Imre tiszteletbeli főesperes, szentszéki tanácsos, kézdiszárazpataki plébános pappá szentelésének ötvenedik évfordulóját megünneplő szentmise alkalmából. Az aranymisés plébános a bevezetőben elmondta: az Úr Jézus is sokszor áldásban részesítette a gyermekeket, a szenvedőket és a körülötte lévőket. Sőt áldását adta, illetve továbbította azokra, akiket meghívott a papi szolgálatra. „Isten kegyelméből jómagam is megértem ezt az időt, hogy 50 éve állhatok az Isten oltáránál. Azért jöttem, hogy az Úr Jézus áldását kiosszam a kedves hívekre. Az áldás felszítja az emberi lélekben a kegyelmet. Megérezteti azt, hogy itt élünk, de az itteni lét véges, itt csak előkészülünk az örök hazába.” 

Homíliájában a hit gyakorlására, az Istenben való hitre és a Mária-tiszteletre buzdította a híveket. Kérte, hogy őrizzék a tiszta tanítást, a házasság szentségét, hogy vállalják az anyaméh gyümölcsét − a gyermeket −, hogy nemzetünk a mai nehéz világban is megmaradjon. A mise végén aranymisés áldását adta, hogy mindezek megvalósuljanak Isten kegyelméből, a Szűzanya közbenjárásával. Végezetül Gábor Zoltán helyi plébános köszöntötte az aranymisést, Isten áldását kérte további papi szolgálatára, majd röviden méltatta paptársa életpályáját, papságát. A szentmisét és liturgiát a szombat este Rómából hazaérkezett helyi Szent László egyházi kórus tette még ünnepibbé − számolt be az ünnep részleteiről Incze Sándor, a helyi kántor.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés