Új sorozatot indított a Csíki Hírlap: minden kedden Biró Albinnak, a Csíki Magánjavak alelnökének segítségével közöl adalékokat az újság arról a tetemes vagyonról, amelyről ma már egyre kevesebben és egyre kevesebbet tudunk.
2015. január 06., 12:132015. január 06., 12:13
2015. január 06., 12:522015. január 06., 12:52
A ma Csíkszék területén élő lakosok parányi hányada hallott erről a századok óta boldogulásunk szerves részét képező vagyonegyüttesről – írja Biró Albin, a sorozat megírásának céljára térve hangsúlyozva, „ahhoz, hogy felserkenjen bennünk a tulajdonosi érzés, meg kell ismernünk e vagyonegyüttes történetét, nyilvánvalóan Csíkszék történelmével összekapcsolva”.
1869 és 1923 között a korabeli sajtó napirenden tájékoztatott a Csíki Magánjavak működésének minden mozzanatáról, olyan mértékben, hogy ha csak az akkori újságokat lapozzuk fel, tökéletes képet nyerünk a működés mikéntjéről, a döntések meghozataláról és azok kivitelezéséről. Amikor mások kezére került e vagyon, visszaszerzése mindannyiunk közös ügye volt, amikor szabadon rendelkezhettünk fölötte, közös képviseleti rendszerben döntöttünk, és a vidék felemelkedéséért léptünk – részletezi a Csíki Magánjavak alelnöke.
A sorozat első része a Csíki Hírlap január 6-ai, keddi lapszámában olvasható, keddenként további epizódok megjelentetését tervezi a csíkszéki napilap.
Még javában dolgoznak a csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskola udvarának felújításán, ezért a diákok ideiglenesen a közeli műfüves pályán tölthetik a nagyszüneteket.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) vádat emelt a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke, Barti Tihamér, Kurkó András volt megyei közpénzügyi igazgatóhelyettes és három másik közpénzügyi tisztségviselő ellen.
Útlezárásokra kell számítani a Running Festival Csíkszereda zökkenőmentes lebonyolítása érdekében szombaton. Mutatjuk, hogy hol korlátozzák a forgalmat.
Felújíttatja a csíkszeredai Hargita utcára merőleges Búza és Levendula utcákat a helyi önkormányzat. A tervezésre és kivitelezésre aláírták a szerződést, a munkálatokhoz jövő évben fognak hozzá.
Az újraélesztésnél nagy segítséget jelentő, automata mellkaskompressziós készülékkel és egyéb korszerű orvosi eszközzel felszerelt új mentőautót kapott a Hargita megyei tűzoltóság. A B-típusú járművön három mentős fog szolgálni.
Módosították a csíkszeredai iskolahálózatot a helyi önkormányzati képviselők csütörtöki soron kívüli ülésükön. A város bölcsődéjét a Micimackó napközihez csatolták.
Felújítás miatt ideiglenesen más helyszíneken tartja előadásait a Csíki Játékszín: a nagyszínpad a Művészetek Házába költözik, a kamaradarabok pedig alternatív terekben lesznek láthatók.
Kevesebb pénz számolható el a Fodor Sándor park felújítására, mint kezdetben tervezték, így a beruházás 11,5 millió lejes becsült értékéből mindössze 5,4 millió lejt biztosít a központi fejlesztési régió, a többit a városnak kell állnia.
Felborult egy személyautó Tusnádfürdő és Tusnád települések között az E578-as nemzetközi úton kedden délután. Két sérültet kórházba kellett szállítani.
Több kisebb utca felújítása is folyamatban van Csíkszeredában, a munkálatokat idén tervezték befejezni, ám ez nem biztos, hogy minden esetben sikerülni fog. Az útfelújítások vezetékcserékkel is járnak, ez pedig lassítja a folyamatot.
szóljon hozzá!