
Egy 1909-ben épült csíkdelnei székely kapu felújítása kezdődött el szeptember elején Hargita Megye Önkormányzata és a Hargita Megyéért Egyesület segítségével – jelezte a megyei önkormányzat sajtószolgálata.
2015. szeptember 10., 13:332015. szeptember 10., 13:33
Az önkormányzat és az egyesület közös pályázata nyomán a Bethlen Gábor Alapkezelő Nonprofit Zrt., illetve a nemzetpolitikai államtitkárság támogatásával újabb hatmillió forint áll a megye rendelkezésére helyi székely kapuk felújítására.
2014-ben öt neves székely kaput újítottak fel, ennek folyatásaként újabb kilencet van lehetőség megmenteni a jövő generáció számára. A csíkdelnei kapu galambdúcának felújítása már elkészült, most következik a teljes kapuszerkezet restaurálása. Ezenkívül Csík térségében Csíkszentkirályon egy kaput, Csíkmenaságon kettőt, Csíkszentgyörgyön egyet és Csíkmadarason szintén egy kaput újítanak fel, továbbá Udvarhely térségében, Zetelakán, Székelylengyelfalván és Székelyszentléleken egy-egy kaput restaurálnak a pályázati pénzből.
2009 tavaszán Hargita Megye Önkormányzata belépett a Kőlik hagyományőrző egyesületbe, hogy megyei szintre terjeszthesse ki Kovács Piroska több évtizedes „tűzoltó” munkáját, és megmentsék az értékes székely kapukat.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!