
Fotó: Kristó Róbert
A 2014-es év nehézségeiről és megvalósításairól adott számot vasárnap Szentes Csaba, Madéfalva polgármestere a helyi kultúrotthonban tartott falugyűlésen.
2014. december 07., 18:142014. december 07., 18:14
Megtelt a madéfalvi kultúrház vasárnap délután. A település vezetője falugyűlést hívott össze, hogy beszámoljon a 2014-es év költségvetéséről és beruházásaikról.
„Az elmúlt év nehéz volt számunkra. Pénzügyi gondokkal küszködött a község, ugyanis az állami költségvetésből négyszázezer lejjel kevesebb pénzt kaptunk idén” – fejtette ki Szentes Csaba. Mint magyarázta, éppen ezért év elején csak az első hét hónapra tudták megtervezni a költségvetést. „Most úgy látom, az év végére rendeződik a pénzügyi helyzetünk, és mindenki felé tudjuk adósságainkat törleszteni” – adott hangot reményének a településvezető.
A madéfalvi önkormányzat idén több mint kétmillió lejből gazdálkodott. Ebből többek között utakat és utcákat köveztek le, aszfaltoztak is, továbbá a helyi napközi otthonnál hozzáláttak a területrendezéshez, a kultúrotthonba hangtechnikai felszerelést vásároltak, a helyi önkéntes tűzoltó-alakulatnak pedig tűzoltó-felszerelést. Ugyanakkor a Siculicidium emlékévet is megszervezték. A jövő évi elképzeléseikről a polgármester elmondta, szeretnék folytatni a beruházásokat, főleg az utak javítására fektetve a hangsúlyt. „Emellett dokumentációk összeállításával szeretnénk készülni a 2014–2020-as uniós pályázati időszakra, hogy minél több uniós pénzt lehívhassunk beruházásokra” – adta tudtunkra Szentes.
A falugyűlésen napirendre került Madéfalva önállósodásának tizedik évfordulója. A polgármester szerint a leválás jót eredményezett, azóta jó együttműködés alakult ki a szomszédos településekkel. „2008-ban pedig már arról tárgyaltunk, hogy egy kistérséget hozzunk létre közösen, hiszen együtt kellene fejlesszünk” – osztotta meg terveiket Szentes.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!