Szakoktatás szinte mindenhol

Hargita megyében a következő tanévben 92 középiskolai és 25 szakiskolai kilencedik osztály elindítását tervezi a tanfelügyelőség a közzétett beiskolázási tervezet szerint. Lényeges újdonság, hogy szinte mindenik szakközépiskolában indul szakiskolai osztály kilencediktől, esetenként úgy is, hogy az iskola nem ezt tervezte, de az érettségi átmenési arányok nyomán a tanfelügyelőség így döntött.

R. Kiss Edit

2014. február 04., 16:442014. február 04., 16:44

2014. február 04., 19:232014. február 04., 19:23

Elfogadta a Hargita Megyei Tanfelügyelőség vezetőtanácsa és elküldte jóváhagyásra az oktatási tárcához a következő tanévi beiskolázási tervet – adták hírül tegnap az intézmény honlapján. Amint arról korábban beszámoltunk, a kilencedik osztálytól kezdődő szakoktatás újbóli bevezetése miatt újra kellett gondolni a beiskolázási tervnek a középiskolai és szakiskolai oktatásra vonatkozó részét.

A tanfelügyelőség közleménye szerint a tervezet minden, jelenleg nyolcadik osztályba járó diáknak továbbtanulási lehetőséget biztosít.

Kevesebb gyerek, kevesebb osztály

A jelenlegi tanévre 120 kilencedik osztály indítását tervezték, a következő tanévi beiskolázási terv 92 középiskolai és 25 szakiskolai osztály létrehozását tűzte ki célul, ez összesen 117 kilencedik osztályt jelent. Bartolf Hedvig, Hargita megye főtanfelügyelője elmondta, a gyermeklétszám folyamatos csökkenése indokolja a kevesebb osztályt. A következő tanévi beiskolázási terv abban tér el lényegesen a jelenlegi helyzettől, hogy nagy teret nyit a szakiskolai oktatásnak. A szeptembertől ismét indítható, kilencedik osztálytól kezdődő szakiskolai oktatás a megyében szinte minden szakközépiskolában jelen lesz. Csíkban a középiskolákba tervezett osztályok száma annyi, mint jelenleg, a különbség az, hogy ezek egy része szakiskolai osztály.

Az átmenési arányt is figyelembe vették

Bartolf Hedvig közölte, nem minden iskola kért szakiskolai osztályt azok közül, amelyek kaptak, de ezúttal nemcsak a tanintézetek javaslatai alapján döntött a tanfelügyelőség, hanem az érettségi átmenési arányokat is figyelembe vették. Ahol 5-6 százalékos átmenési arány volt, beterveztek szakiskolát is, hisz értelmetlen erőltetni az érettségit ott, ahol nagy az eredménytelenség – fejtette ki a főtanfelügyelő. Hangsúlyozta, a közzétett dokumentum még tervezet. Bár nagy módosításokat nem szokott eszközölni a minisztérium, előfordult, hogy változtattak – tette hozzá.

92 középiskolai osztály

Csíkszeredában az Octavian Goga Gimnáziumban négy osztály indítását tervezik. A beiskolázási terv szerint a Nagy István Művészeti Szakközépiskolában két szakközépiskolai kilencedik osztály indul, ezek keretében építészeti műszaki rajzoló, művészeti technikus, kórista és zenész szakképesítést szerezhetnek a diákok. A Segítő Mária Gimnáziumban három elméleti középiskolai osztályt terveznek, természettudományok, társadalomtudományok és teológiai osztályt. A Márton Áron Gimnáziumban hat osztály indul, két matematika-informatika, egy filológia, két természettudományok és egy társadalomtudományok osztály. A Kós Károly Szakközépiskolában a tervezet szerint három szakközépiskolai osztály lesz, két műszaki rajzolói és egy környezetvédelmi technikusi osztály. A Kájoni János iskolába öt szakközépiskolai osztályt terveztek, egy beszerzői, egy kereskedelmi, egy román és egy magyar közgazdasági, továbbá egy turisztikai technikusi végzettséget biztosító osztályt. Balánbányán egy szakközépiskolai magyar, és egy elméleti középiskolai román tannyelvű osztályt szeretnének, Csíkdánfalván a Petőfi Sándor Szakközépiskolában egy turisztikai technikusi szakközépiskolai osztály indulhat. A Székely Károly Szakközépiskolában egy számítástechnikai és egy szövegtördelői, képszerkesztő technikusi szakközépiskolai osztály lesz, a csíkszentmártoni Tivai Nagy Imre Szakközépiskolában pedig turisztikai osztály indul szakközépiskolai képzés keretében. A Venczel József iskola három szakközépiskolai osztályt indít, kémikusi, élelmiszer-ipari, erdészeti technikusi osztályokat. A gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnáziumban egy természettudományi és egy teológiai középiskolai osztályt terveznek.

Szakiskolai ajánlat

A szakiskolát választó diákok kilencedik osztálytól hároméves szakképzésben részesülnek, melynek végén szakmunkás-képesítést szereznek. A három év után folytathatják tanulmányaikat középiskolában, és érettségizhetnek, ha azt kívánják.

Következő tanévtől a beiskolázási terv szerint 25 szakiskolai kilencedik osztály indul a megyében. Csíkszeredában a Kós Károly Szakközépiskolában egy kőműves és egy ács, Balánbányán egy lakatos, a dánfalvi szakközépiskolában egy agroturisztikai szakiskolai osztály indul. A csíkszeredai Székely Károly Szakközépiskolában egy villanyszerelői, egy autószerelői és egy esztergályos szakiskolai osztály indítását tervezik, a csíkszentmártoni szakközépiskolában pedig agroturisztikai szakoktatás zajlik majd egy osztály keretében. A Venczel József Szakközépiskolában két szakiskolai osztály lesz, pékeket és ácsokat képeznek. Szakiskolai osztály indul Gyimesfelsőlokon is, az Árpád házi Szent Erzsébet Gimnáziumban egy agroturisztikai osztályt terveznek.

Szakmunkásképzés tizediktől is

A jelenlegi szakmunkásképzés elérhető lesz még következő tanévben is a kilencedik osztályt végzettek számára. A most kilencedik osztályosok ősszel beiratkozhatnak még a kétéves szakmunkásképzésbe, számukra további húsz szakiskolai osztályt terveztek – tudtuk meg Görbe Péter tanfelügyelőtől. A megyében a tizedik osztálytól kezdődő szakoktatás keretében a jelenlegi tanévben 37 osztály működik.

A beiskolázási tervben szerepel még négy esti rendszerű és egy csökkentett oktatású kilencedik osztály elindítása, további öt esti tizenkettedik osztály a szakoktatás végzősei számára. Posztliceális képzésben 14 osztály elindítását tervezik. A Szent Anna speciális iskolában az elképzelés szerint két szakiskolai osztály indulna.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 02., hétfő

Menyhárt János: „Nem vagyok AUR-os” – tiszta vizet öntene a pohárba a csíkszeredai tüntetés szervezője

Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.

Menyhárt János: „Nem vagyok AUR-os” – tiszta vizet öntene a pohárba a csíkszeredai tüntetés szervezője
Hirdetés
2026. február 02., hétfő

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon

A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon
Új iskolát építenek Gyimesközéplokon
2026. február 02., hétfő

Új iskolát építenek Gyimesközéplokon

2026. február 01., vasárnap

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában

Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában
2026. január 30., péntek

Új övezeti rendezési tervet fogadtak el a csíksomlyói skanzen park létrehozására

A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.

Új övezeti rendezési tervet fogadtak el a csíksomlyói skanzen park létrehozására
Hirdetés
2026. január 30., péntek

Nyáron elkezdhetik a csíkszeredai Vigadó felújítását

Folyamatban van a közbeszerzési eljárás a csíkszeredai Vigadó épületének felújítása érdekében, amely uniós támogatással történik meg. Érdeklődők már vannak, az ajánlatok elbírálása után, ha nem lesznek óvások, májusban szerződést írhatnak alá.

Nyáron elkezdhetik a csíkszeredai Vigadó felújítását
2026. január 29., csütörtök

Átköltöznek a sebészeti szakrendelések a csíkszeredai kórházban

Más helyszínen fogadják a betegeket a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sebészeti járóbetegrendelői február másodikától – tájékoztat az intézmény közösségi oldalán.

Átköltöznek a sebészeti szakrendelések a csíkszeredai kórházban
2026. január 29., csütörtök

„Kiolvadtak” a gödrök a csíkszeredai utakon

Felmérte a kritikusabb helyszíneket Csíkszeredában a hóolvadás után az útkarbantartással megbízott cég, pénteken pedig hozzáfognak a gödrök betöméséhez hideg aszfalttal.

„Kiolvadtak” a gödrök a csíkszeredai utakon
„Kiolvadtak” a gödrök a csíkszeredai utakon
2026. január 29., csütörtök

„Kiolvadtak” a gödrök a csíkszeredai utakon

Hirdetés
2026. január 29., csütörtök

Várni kell még a Brassói úti körforgalomra Csíkszeredában  

A tervek elkészülnek, és az építkezési engedélyt is ki fogják adni, de a Brassói úton idén nem valószínű, hogy kialakítják az elképzelt körforgalmat. Ennek anyagi okai vannak: több olyan beruházást kell befejezni, amelyek jelentős önrészt igényelnek.

Várni kell még a Brassói úti körforgalomra Csíkszeredában   
2026. január 28., szerda

Újabb tömeges leépítés, ezúttal a csíkszeredai textiliparban

Közel százötven fős leépítésről tett előzetes bejelentést a Hargita megyei munkaerő-elhelyező ügynökségnél egy csíkszeredai textilipari cég. A tömeges elbocsátást már februárban kénytelenek végrehajtani.

Újabb tömeges leépítés, ezúttal a csíkszeredai textiliparban
2026. január 28., szerda

Ráhangolás a csíkszentmiklósi kolbászfesztiválra

Február 5-én éjfélig lehet szavazni online, illetve ily módon értékelni a Csíkszentmiklósi Ifjúsági Egyesület által meghirdetett rajzversenyre beküldött munkákat. Ez egyfajta ráhangolás a február 7-én esedékes ottani kolbászfesztiválra.

Ráhangolás a csíkszentmiklósi kolbászfesztiválra
Hirdetés