Szakoktatás: még egy seb, ami vérzik

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Egyre nagyobb problémát jelent a csíkszeredai szakközépiskoláknak a gyakorlati képzéseket tanító –  például asztalos, autószerelő, víz-gázszerelő – oktatómesterek pótlása. A mesterek többsége közel áll a nyugdíjkorhatárhoz.

Molnár Rajmond

2016. március 23., 10:132016. március 23., 10:13

2016. március 23., 12:212016. március 23., 12:21

Több oktatómester nyugdíjazás előtt áll vagy már egy ideje nyugdíjasként tanítja a csíkszeredai szakközépiskolák diákjait. Mint azt megtudtuk, ezek az oktatók legtöbb esetben a rendszerváltás előtt végezték el az akkori mesteriskolát, annak megszűnése után pedig az utóbbi években csekély arányban kerülnek ki az adott szakmákban jártas – megfelelő szakirányú képzést végzett – szakemberek. Így kevés személy van, aki helyettesíthetné az oktatómestereket.

A Székely Károly Szakközépiskolában a legtöbb oktatómester néhány év múlva eléri a nyugdíjkorhatárt, és vannak betanító, de már nyugdíjazott mesterek is – tudtuk meg Tankó István igazgatótól. „A mestereink két-három év múlva nyugdíjba mennek, és nincs, akit alkalmazhatnánk a helyükre” – fogalmazott.

„Az asztalos szakon jelenleg is nyugdíjas oktatómester tanít” – mondta megkeresésünkkor Bálint Gabriella, a Venczel József Szakközépiskola igazgatója. A Kós Károly Építőipari Szakközépiskolában is egy nyugdíjazott mester tartja a gyakorlati képzéseket víz-gázszerelő szakon – közölte érdeklődésünkre Szén János iskolaigazgató. Rámutatott, évek óta hirdetik ezt az állást, de nem jelentkezik szakember. Hozzátette, a többi szakon jól képzett, fiatal oktatómestereik vannak.

Görbe Péter, Hargita megye főtanfelügyelője érdeklődésünkre elmondta, általános problémáról van szó, valóban több oktatómester már közeledik a nyugdíjkorhatárhoz, az utánpótlásukra pedig néhány kivételtől eltekintve kevés lehetőség van. „Mivel évtizedeken át mindenkit arra ösztönöztek, hogy felvételizzen líceumba és tegye le az érettségit, ezért most jutottunk el oda, hogy öregednek ki a szakmunkások, s nincs, aki a helyükbe lépjen. Ez a jelenség az oktatómesterek esetében is bekövetkezik” – magyarázta a főtanfelügyelő. Valószínű, hogy a jövőben sok esetben magasabb végzettséggel rendelkezők fognak jelentkezni az ilyen állások betöltésére – fűzte hozzá. Ennek egyik előnye lehet, hogy a több tudással rendelkezők jobban megfelelhetnek az állás követelményeinek. Ellenben ha a gyakorlati oldalát nézzük, akkor az a gond, hogy például egy mérnök nem tud úgy esztergálni, mint egy gyakorlott szakember – jegyezte meg Görbe.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
Hirdetés