
Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay
Az öreg, kihalt fákban is megannyi lehetőség rejlik még – erre hívja fel a figyelmet a Projekt Bag Egyesület és a Sapientia EMTE csíkszeredai karának eseménye, amelyet hétfőn tartanak Csíkszeredában. A rendezvényen szakemberek előadásokon és panelbeszélgetéseken fejtik ki, miért is értékesek a holtfák.
2023. január 26., 10:122023. január 26., 10:12
Több nyugat-európai városba értékként tekintenek az öreg, korhadt fákra, azaz a holtfára, a Projekt Bag Egyesület által szervezett Mire tanítanak a fák? című előadás pedig úttörőként megkísérli megmutatni a holtfában rejlő lehetőséget több szakterület szemszögéből: például
Az eseményen elsőként Magyarosi Károly arborista, faápoló szólal fel, aki a nyár folyamán 500 fa egészségi állapotát mérte fel Csíkszeredában, majd Hartel Tibor ökológus is előadást tart.
Ezt követően Köllő Miklós építész, Kovács Márta pszichológus, Molnár Annamária gyermekpszichológus, Szabó Réka és Bíró Hanna Barbara tájépítészek, valamint Nagy Benedek közgazdász, turisztikai szakértő vesz részt egy panelbeszélgetésen, amely moderátora Mara Gyöngyvér biológus lesz.
A rendezvény január 30-án, hétfőn 17 órától kezdődik a Sapientia EMTE nagy aulájában. Az előadáson román fordításra is lehetőség lesz, amennyiben előzetesen igénylik, regisztrálni ide kattintva lehet.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Nem hoznak létre közös víz- és csatornaszolgáltató céget a Gyimes-völgyi községek, inkább a regionális szolgáltatót, a Harvíz Rt.- t bízzák meg a kiépült hálózatok üzemeltetésével. Túl sok lett volna a kiadás, ezért döntöttek így.
Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak szombatra virradóan a csíkszeredaiak. A nagyvadat a városközpont közelében található Szív utcában látták.
Leszerelték az állványokat a csíksomlyói kegytemplom homlokzatáról, a 2024 óta tartó külső felújítással többségében elkészültek. Hátramaradtak azonban még kisebb munkálatok, és van, amit majd csak tavasszal tudnak befejezni.
Külsőleg megfelelő állapotban van már a csíkszentkirályi tanuszoda, amelynek belső felszereltségét, berendezéseit kell elkészíteni a továbbiakban. Ha a munka megfelelő ütemben folytatódik, jövőben meg is lehet nyitni a létesítményt.
Csíkszereda központi lakóövezetében láttak medvét csütörtökre virradóan, három lakó is hívta emiatt a 112-t. A hatóságok végül a Hajnal utcából hajtották el a nagyvadat. Idén eddig két településre járó medvét kellett kilőni.
Folyamatban van a közbeszerzési eljárás a csíkszeredai Nagymező utcában tervezett járda- és kerékpárút-építés kivitelezése érdekében. A beruházáshoz az Anghel Saligny programtól várja a támogatást az önkormányzat.
Immunizálták veszettség ellen a felcsíki állatállománynak a kórokozóra fogékony részét. Ez azonban még néhány hétig nem jelent megnyugtató megoldást a veszettség terjedésére, és ezt a legújabb esetek is igazolják.
Hamarosan befejezik annak a közel kétszáz kamerának a felszerelését, amelyek a csíkszeredai forgalomfigyelő-rendszernek a részét fogják képezni. Felügyeletükre 24 órás diszpécserszolgálatot is létrehoznak.
Az új hulladékgazdálkodási rendszer decemberi bevezetésével az illegális szemétlerakás növekedésétől tartanak a csíkszeredai lakószövetségek. A helyi rendőrség kamerákkal és járőrözéssel próbálja megelőzni és visszaszorítani a szabálytalanságokat.
szóljon hozzá!