Szakemberhiány is fékezi a beruházásokat Csíkszeredában

•  Fotó: Gecse Noémi

Fotó: Gecse Noémi

Csíkszeredában több utca lakóinak tovább kell várniuk a szükséges felújításokra, mert az idei beruházások közé csak a munkálatok előkészítése fért be – ilyen a Kicsimező utca vagy Szécseny helyzete. A polgármesteri hivatal szakemberhiánnyal küzd – ez az egyik legfontosabb oka a késésnek.

Kovács Attila

2017. március 03., 10:062017. március 03., 10:06

2017. március 03., 10:082017. március 03., 10:08

Nem örültek a zsögödi Kicsimező utcai lakói, amikor a polgármesteri hivatal idénre tervezett beruházási listáját látták, az utca régóta esedékes felújítására ugyanis alig 51 ezer lej van szánva. Egyik olvasónk szerint az utcában 39 személy fizeti gépjárművei után az adót, de ezzel együtt a kátyús, esőben sáros, máskor poros utcán kell közlekedniük.

Kérdésünkre Szőke Domokos alpolgármester azt mondta, az idei évre elfogadott beruházási listán szereplő munkálatoknál többet szerettek volna tervezni, de ez így is a realitás határát súrolja, mert nincs elég szakember a hivatalban.

„Küszködünk a szakértelem hiányával, legutóbb is állásokat hirdettünk meg, mert a közbeszerzési és beruházási osztályra keresünk kollégákat, de sajnos ezúttal sem jelentkezett senki. A mostani állománnyal és tudással megtörténhet, hogy még ezek a beruházási tételek is, amelyek a listán vannak, később valósíthatók meg, mint ahogy mi tervezzük” – értékelt az alpolgármester. Hozzátette, ez a helyzet pozitívan is változhat az elkövetkező hónapok során.

A Kicsimező utca felújítását illetően idén mindenképp elkészül a kiviteli terv, és a munkálat elvégzésére szerződést írnak alá a közbeszerzési eljárás során legmegfelelőbb ajánlatot benyújtó céggel – tudtuk meg.

„Ha pozitívan alakulnak a dolgok, akár el is lehet kezdeni a munkát, és elképzelhető az is, hogy elkészülhet az esővíz-elvezető hálózat. De ezt csak ősszel lehet majd látni, a közbeszerzési eljárás befejezésének függvényében” – magyarázta Szőke Domokos. Azt is elmondta, Zsögödben most a Kőbánya utca felújítása élvez elsőbbséget, amelynek a tervezésére és kivitelezésére együtt írják ki a közbeszerzési eljárást, akárcsak az Ifjúság utca esetében.

Szécseny: tanulmány készül

A szécsenyi út esetében, amelynek felújítását szintén várják az ottlakók, a munkálatok előkészítésének első lépésére lehet számítani. Mint az alpolgármester közölte, a beruházáshoz szükséges megvalósíthatósági tanulmány készül el ebben az évben, ennek az ára van befoglalva a költségvetésbe. Miután a tanulmány elkészül, az önkormányzati képviselő-testületnek kell elfogadnia, ha ez megtörténik, vélhetően kiírják a közbeszerzési eljárást a kiviteli tervek elkészítésére.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 25., szombat

Visszatérő zenekarok, ismerős dallamok, új élmények Tusványoson

Két olyan zenekar várta péntek este a tusványosi közönséget, amely nem először állt az itteni színpadon: a Maszkura és a tücsökraj, valamint a 4S Street egyaránt ismerősként tért vissza.

Visszatérő zenekarok, ismerős dallamok, új élmények Tusványoson
Hirdetés
2026. július 24., péntek

Egy hamburger ára már egy teljes ebédével vetekszik: megnéztük, mennyibe kerül enni-inni Tusványoson

Egy limonádéért 15, egy hamburgerért akár 65 lejt is elkérnek a 35. Tusványoson. Körbejártuk a vendéglátósort és összegyűjtöttük, mennyibe kerülnek idén a legnépszerűbb ételek és italok.

Egy hamburger ára már egy teljes ebédével vetekszik: megnéztük, mennyibe kerül enni-inni Tusványoson
2026. július 23., csütörtök

Tusványos bizonyította: a zene nemzetiségtől függetlenül összeköti az embereket

A zene képes hidakat építeni emberek között, nemzetiségtől és anyanyelvtől függetlenül összekötve a tömeget – bizonyította a csütörtök esti Horváth Tamás- és Holograf-koncert Tusványoson.

Tusványos bizonyította: a zene nemzetiségtől függetlenül összeköti az embereket
2026. július 23., csütörtök

Néhány négyzetméter szabadság: így lesz egy sátorból otthon Tusványoson

A tusványosi kempingben van, ahol katonás rend fogad, máshol pokrócok, matracok és hátizsákok között próbálnak kényelmesen berendezkedni a lakók. Megnéztük, hogyan telnek a mindennapok ezekben az ideiglenes otthonokban.

Néhány négyzetméter szabadság: így lesz egy sátorból otthon Tusványoson
Hirdetés
2026. július 23., csütörtök

Négyes ikreket segítettek a világra Csíkszeredában – először a kórház történetében

Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.

Négyes ikreket segítettek a világra Csíkszeredában – először a kórház történetében
2026. július 23., csütörtök

Versenyfutás az idővel Csíkszeredában

„Maximális fordulatszámra kapcsoltunk” – fogalmazott Bors Béla csíkszeredai alpolgármester, hiszen a PNRR-s finanszírozás megtartásához augusztus 30-ig a munkálatok legalább 95 százalékát el kell végezni a városháza és a színház épületénél.

Versenyfutás az idővel Csíkszeredában
Versenyfutás az idővel Csíkszeredában
2026. július 23., csütörtök

Versenyfutás az idővel Csíkszeredában

2026. július 22., szerda

Eső áztatta téren hívott táncra a Magyar Banda és az Anna and the Barbies

Két, merőben más zenei élményt kínáló együttes váltotta egymást szerda este Tusványos nagyszínpadán.

Eső áztatta téren hívott táncra a Magyar Banda és az Anna and the Barbies
Hirdetés
2026. július 22., szerda

Mosoly, csujogatás és táncoló lábak – így telt a délután a Kriza János csűrben

Csángó dallamok, kopogó cipők és felszabadult nevetés töltötte meg a Kriza János csűrt a Tusványos első napján. A moldvai és gyimesi táncházba bárki bekapcsolódhatott, egyetlen feltétellel: tartani kellett a jókedvet.

Mosoly, csujogatás és táncoló lábak – így telt a délután a Kriza János csűrben
2026. július 22., szerda

Még egy kutyaharapás Csíkszeredában, a rendőrség már intézkedett is

Újabb kutyaharapásos esetre derült fény Csíkszeredában: egy kislányra támadt rá az eb egy vendéglátóhely teraszán néhány hete. Az állat tulajdonosát kétezer lejre bírságolták, mivel nem tartotta be a veszélyes kutyákra vonatkozó jogszabályi előírásokat.

Még egy kutyaharapás Csíkszeredában, a rendőrség már intézkedett is
2026. július 22., szerda

Gázvezetéket rongált meg egy autó Tusnádfürdőn

Közúti baleset történt szerdán Tusnádfürdőn, ahol egy személygépkocsi megrongált egy gázvezetéket.

Gázvezetéket rongált meg egy autó Tusnádfürdőn
Hirdetés