Sportnagykövetek köszöntése

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

A szocsi téli olimpián kiváló eredményeket elérő csíkszeredai sportolókat – a magyar színekben versenyző Miklós Edit alpesi sízőt és Tófalvi Éva biatlonistát – köszöntötték csütörtök délután Csíkszeredában.

Kozán István

2014. április 10., 18:352014. április 10., 18:35

2014. április 10., 21:282014. április 10., 21:28

„Villámrendezvényen vagyunk, nem készültünk erre hetekkel ezelőtt, mindössze két szálon próbáltuk kinyomozni – nem szekus vonalon –, hogy mikor jön haza Edit, és pont akkor itthon van-e Éva, hogy e két drága hölgyet egy asztalhoz ültethessük. Szerettük volna, ha az asztal népesebb, ha itt ül velünk Kelemen Zoltán műkorcsolyázó is, de tudomásul kell vegyük, hogy olimpiára van szükség, hogy mindenkit egy helyen láthassunk, és akkor is csak a tévében” – mondta felvezetőjében Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere.

Örömet hozó olimpia

A barátok és sportkedvelők társaságában zajló eseményen elhangzott a februári téli olimpia sok örömet és egy életre szóló áttörő eseményt is hozott. „Itt érezhettük meg először a nemzeti egymásra találásnak az egyik konkrét stációját: azt a tényt, hogy immáron egy székely versenyző pont olyan jól versenyezhet a befogadó országa színeiben, mint anyaországa színeiben. Reméljük, lesz olyan olimpia, melyen egy város két sportolója két ország zászlóját is viheti majd, ilyenre még nem volt példa eddig – hangzott el.

Sport mint megtűrt tevékenység

„Merem állítani, hogy Tófalvi Éva edzője, Márton Simon nélkül a biatlon nem csak élsport tekintetében, hanem utánpótlás szintjén sem tartana ott, ahol most van Romániában. Mert ebben az országban a sport nem a sportolók kibontakozásának a tere, hanem csak egy megtűrt tevékenység, amit még nem sikerült teljesen ellehetetleníteni, de sok felelőtlen vezető sikeresen dolgozik ezen” – fogalmazott meg éles kritikát a jelenlegi sportszakmai törekvésekkel kapcsolatban a polgármester.

Miklós Edit: köszönet a szövetségnek

Miklós Edit köszönet mondott a magyar síszövetségnek és a magyar államnak, amely – mint a kiváló sportoló fogalmazott – az olimpiai eredménye után talán jobban felfigyel rá. Tófalvi Éva élményeiről, tapasztalatairól beszélt a rendezvényen. Az esemény után kilátogattak a taplocai temetőbe és megkoszorúzták Bónis Ferenc tanár sírját.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Az 1956-os forradalom egyik túlélőjével találkozhatnak a csíkszeredaiak

A 94 éves Szilágyi Árpád, az 1956-os forradalom túlélője mesél a múltról Csíkszeredában, november 9-én, hétfőn.

Az 1956-os forradalom egyik túlélőjével találkozhatnak a csíkszeredaiak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

A Harvíz Rt. szolgáltathat Gyimesközéplokon és Gyimesfelsőlokon

Nem hoznak létre közös víz- és csatornaszolgáltató céget a Gyimes-völgyi községek, inkább a regionális szolgáltatót, a Harvíz Rt.- t bízzák meg a kiépült hálózatok üzemeltetésével. Túl sok lett volna a kiadás, ezért döntöttek így.

A Harvíz Rt. szolgáltathat Gyimesközéplokon és Gyimesfelsőlokon
2026. november 07., szombat

Medvét láttak az éjszaka Csíkszereda központjában

Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak szombatra virradóan a csíkszeredaiak. A nagyvadat a városközpont közelében található Szív utcában látták.

Medvét láttak az éjszaka Csíkszereda központjában
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Állványok nélkül látható már a csíksomlyói kegytemplom, de még nincs teljesen kész

Leszerelték az állványokat a csíksomlyói kegytemplom homlokzatáról, a 2024 óta tartó külső felújítással többségében elkészültek. Hátramaradtak azonban még kisebb munkálatok, és van, amit majd csak tavasszal tudnak befejezni.

Állványok nélkül látható már a csíksomlyói kegytemplom, de még nincs teljesen kész
2026. november 06., péntek

A tanuszoda épülete elkészült, beltéri munkálatokat végeznek

Külsőleg megfelelő állapotban van már a csíkszentkirályi tanuszoda, amelynek belső felszereltségét, berendezéseit kell elkészíteni a továbbiakban. Ha a munka megfelelő ütemben folytatódik, jövőben meg is lehet nyitni a létesítményt.

A tanuszoda épülete elkészült, beltéri munkálatokat végeznek
2026. november 05., csütörtök

Csíkszereda központjában láttak medvét, a hatóságok elhajtották – videóval

Csíkszereda központi lakóövezetében láttak medvét csütörtökre virradóan, három lakó is hívta emiatt a 112-t. A hatóságok végül a Hajnal utcából hajtották el a nagyvadat. Idén eddig két településre járó medvét kellett kilőni.

Csíkszereda központjában láttak medvét, a hatóságok elhajtották – videóval
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Járda és kerékpárút is lesz a Nagymező utcában

Folyamatban van a közbeszerzési eljárás a csíkszeredai Nagymező utcában tervezett járda- és kerékpárút-építés kivitelezése érdekében. A beruházáshoz az Anghel Saligny programtól várja a támogatást az önkormányzat.

Járda és kerékpárút is lesz a Nagymező utcában
2026. november 04., szerda

Beoltották az állatállományt Felcsíkon, de még nem múlt el a veszély

Immunizálták veszettség ellen a felcsíki állatállománynak a kórokozóra fogékony részét. Ez azonban még néhány hétig nem jelent megnyugtató megoldást a veszettség terjedésére, és ezt a legújabb esetek is igazolják.

Beoltották az állatállományt Felcsíkon, de még nem múlt el a veszély
2026. november 04., szerda

Nemcsak felszerelik a kamerákat, napi 24 órás felügyeletet is terveznek Csíkszeredában

Hamarosan befejezik annak a közel kétszáz kamerának a felszerelését, amelyek a csíkszeredai forgalomfigyelő-rendszernek a részét fogják képezni. Felügyeletükre 24 órás diszpécserszolgálatot is létrehoznak.

Nemcsak felszerelik a kamerákat, napi 24 órás felügyeletet is terveznek Csíkszeredában
Hirdetés