A korábbi évekhez hasonlóan most is sokan igénybe vették a csíkszeredai adófizetők közül a március végéig biztosított tízszázalékos kedvezményt.
2015. március 10., 17:402015. március 10., 17:40
Az eddigi évekhez hasonlóan alakult a helyi adókat és illetékeket a városháza pénztáránál év elején befizetők száma – erről számolt be Rodica Ţiriac, a Csíkszeredai Polgármesteri Hivatal adó- és illetékosztályának vezetője. Szerinte január óta érződik, hogy minden hónap tizedike után, amikor a nyugdíjt, fizetést megkapják az emberek, megugrik az adófizetők száma, olyankor vannak a legtöbben. A törvény által biztosított tízszázalékos adókedvezmény abban az esetben jár az adófizetőknek, ha március 31-éig a teljes összeget törlesztik. Aki nem él a tízszázalékos kedvezménnyel, annak március végéig az éves helyi adó felét kell kifizetnie ahhoz, hogy a polgármesteri hivatal ne számoljon kamatot az összegre. A második félévi adó fizetésének határideje szeptember 30.
Az önkormányzat ettől az évtől a jogi személyek épületadója esetében is bevezette a március végéig érvényes tízszázalékos adókedvezmény lehetőségét. „A cégek közül főként azok képviselői jöttek már a pénztárhoz, amelyeknek kisebb összeget kell befizetniük. A többiek inkább banki átutalással szokták ezt megtenni, de azok közül is sokan átutalták már a pénzt” – tájékoztatott az illetékes.
Az önkormányzat által tavaly elfogadott határozatnak megfelelően 2015-ben a természetes személyek által fizetendő épületadó tíz százalékkal csökkent a tavalyi értékekhez viszonyítva. A keddi adatok szerint ebben az évben Csíkszeredában már 7100 személy élt a kedvezményes adófizetés lehetőségével.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!