Sok a náthás beteg a gyermekorvosoknál

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Sokan küzdenek felső légúti megbetegedésekkel ebben az időszakban, a háziorvosok elmondása szerint azonban a felnőttek kevésbé fordulnak ezen panaszaikkal orvoshoz. A gyermekeket inkább elviszik szakemberhez, az egyik csíkszeredai gyermekgyógyásznál például átlagosan ötven százalékkal több a beteg, mint máskor ebben az időszakban.

R. Kiss Edit

2014. december 04., 17:432014. december 04., 17:43

2014. december 04., 19:042014. december 04., 19:04

Nincs sok beteg felső légúti panaszokkal – mondta érdeklődésünkre Biró Dénes csíkszeredai háziorvos, aki főként felnőtt pacientúrával rendelkezik. Kifejtette, az évszakhoz viszonyítva, továbbá ahhoz képest, hogy megkésett az influenza elleni védőoltások beadása, nem magas a betegek száma. Az influenza elleni védőoltásról még elmondta, kaptak vakcinát, de keveset. Körülbelül háromszor annyi védőoltást tudnának beadni, mint amennyit kaptak, olyan körülmények között is, hogy az elmúlt években csökkent az igény iránta – tudtuk meg az orvostól, aki reményét fejezte ki, hogy kapnak még ebből a védőoltásból. Bár már most is kissé késő van a beadásához, január elejéig még van értelme – vélte.

Ötven százalékkal több beteg

A gyermekorvosoknál eközben nagy a forgalom, amint a csíkszeredai Bokor Márton gyermekgyógyász elmondta, átlagosan ötven százalékkal több a betegük most, mint az előző évek ezen időszakában, de vannak olyan napok is, amikor kétszer annyian keresik fel őket. A legtöbb gyermeket felső légúti megbetegedés miatt viszik orvoshoz, de előfordul tüdőgyulladás is – ismertette. A klinikai tünetek alapján úgy látja, még nincs influenza a térségben.

„Önkéntes munka”

Az egészségbiztosító pénztár napi húsz beteget számol el a háziorvosoknak, ebben az időszakban azonban az is előfordul, hogy akár ötven beteget is megvizsgálunk egy nap – mondta Bokor Márton. A húsz fölött megvizsgált betegektől szolgáltatásaikért pénzt kérhetnének el az orvosok, amint azonban a gyermekgyógyász rámutatott, nem teszik ezt, hisz gyakran nehéz szociális helyzetben élő betegekről van szó. „Önkéntes munkát is végzünk” – jegyezte meg Bokor Márton.

Fontos a friss levegő

A gyermekorvos szerint nem ajánlják, hogy minden kisebb köhögésre, orrfolyásra otthon tartsák a gyermeket a szülők, mert ezt egyrészt a munkájuk miatt sem tudják a legtöbben megtenni, másrészt pedig az óvodai, iskolai közösségekbe járó gyermekeket úgysem lehet teljesen megvédeni a fertőzésektől. Ugyanakkor az, hogy átesik a kisebb megbetegedéseken, hozzájárul a gyermek immunrendszerének megerősödéséhez – vallja a szakember. Azt tanácsolja a szülőknek, hogy az óvodai, iskolai program után vigyék friss levegőre is a gyermeket. Orvoshoz akkor ajánlott fordulni a felső légúti megbetegedések esetén, ha két nap után is lázas a gyermek, vagy pedig ha elesett, étvágytalan lesz, sokat köhög.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés